Veretlenül lettek streetball bajnokok
2020. október 01.

Ötödik alkalommal rendezték meg Magyar Kosárlabdázás Napja rendezvényt Budapesten. A programban a klasszikus 5-5 elleni, az olimpiai sportággá fejlődött 3x3 szakág és a nagy múlttal rendelkező Adidas Streetball Bajnokság budapesti selejtezője és országos döntője is helyet kapott. A Hősök terén mintegy 150 csapat versengett. Az időjárás abszolút a kegyeibe fogadta a rendezvény résztvevőit. A szervezők az egészségügyi helyzetnek megfelelően elég "szellősen" építették a pályákat, hogy a programon résztvevők versengő kellő távolságot tudjanak tartani egymástól.

A Streetball döntőbe jutást még augusztusban, a körmendi regionális selejtezőtornán harcolta ki az U16-os lányok között az egy kivétellel a ZTE NKK tehetséges utánpótlás játékosaiból álló, "Mindegy" fantázianevű csapat. Óházy Julianna, Molnár Hanna, Jagodics Lilla és a győri Mihály Panna az országos fináléban is méltón képviselte a zalaegerszegi színeket: a körmendi tornához hasonlóan ezúttal sem találtak legyőzőre. Elsőként oroszlányi ellenfelüket múlták felül nagy arányban, majd kiélezett mérkőzésen nyertek a Budapest-bajnok ellen. A lányok kiegyensúlyozott teljesítményének, küzdeni tudásának és remek csapatjátékának köszönhetően veretlenül szerezték meg az országos bajnoki címet az U16-os korosztályban.

2020. október 1. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#58 Jurkó Noémi
#10 Horváth Fruzsina
#11 Kocsárdi Réka
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#20 Szórád Anna
#7 Csalló Jázmin
#21 Jagodics Lilla
#0 Kiss Virág
#30 Péterfi Anna
#15 Óházy Julianna
#13 Ács Alexandra
#14 Kovács Georgina
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV