tippmix
Úgy érzem, jók leszünk, csak még van mit bepótolnunk
2018. október 05.
Horti Dórával készültünk a Cegléd meccsre

Az idei szezon nagy visszatérése Horti Dóráé, aki csapatunkat erősíti. Centerünk, egykori sikereinek színhelyén, Miskolcon 11 ponttal mutatkozott be, közte egy távolival. Az első hazai bajnoki előtt kíváncsiak voltunk, hogy érzi magáét Zalaegerszegen:

-Jól érzem magam, habár elég hosszú volt ez a 2,5 év és elég nehéz volt az elmúlt hat hónap, hogy vállalható formába kerüljek. Természetesen van még hova fejlődnöm, van még munka előttem, de itt maximális támogatást kapok a csapattársaktól, az edzőmtől és a vezetőktől is.  Dolgozok, hogy ez még jobb legyen. 

A hosszú kihagyás után, gondolom, azért kellet idő, amíg a régi mozdulatok, dobásformák előjöttek…
-Döcögősen indult az eleje és néha még most is döcög! Egy sérülés és a szülés nem múlik el nyomtalanul, felcsúsznak itt-ott plusz kilók, főleg egy centernél, Nálam. Fizikálisan nehezebb volt magam összeszedni. Nem ugyanolyan egy sérülés, pláne egy sérülés és szülés után visszajönni, úgy hogy már itt van melletted a kislányod is. Az Időbeosztás sem ugyan az, mint amikor még nem volt, de Ő csak pozitívan befolyásolja ezt az egészet. 

Milyen az idei csapat? 
-Sajnos nem úgy sikerült az elmúlt 5-6 hét, ahogy terveztük, volt meccs is amit le kellett mondani. Mindig volt valami sérülés, betegség, ami hátráltatott bennünket. Úgy érzem, jók leszünk, csak még van mit bepótolnunk, amihez időre van szükségünk. Remélhetőleg hamar összeáll majd a játékunk.

Nehéz a logisztika napközben? Zsolt és Te is edzés, közben meg ott van Eszti... 
-Eszti nagyon jó helyre került, hiszen délelőttönként bölcsiben van. Nagyon jól érzi magát, csak mosolyog és vidám, ami nagyon jó. Délutánonként egy kicsit rossz, hogy nem lehetek Esztivel, sajnálom is, hogy az edzés miatt ott kell hagynom. De úgy néz ki, hogy felvette a ritmust, mi is, aztán meglátjuk

A DVTK meccsen látszott, hogy készültek Rád, nem tudták milyen állapotban vagy, szóval odafigyeltek a védésedre…
-Pozitívan érintett, hogy éppen ott játszottam az első meccsemet, kedvesen fogadtak, ami nagyon jól esett. A másik dolog, hogy a felkészülési időszakban mutattam olyan dolgokat, amik miatt nem tudhatták, hogy vajon fog még egyáltalán kosárlabdázni? Nagyjából azért rendben vagyok, persze van még hova fejlődni, de ez már vállalható. 

Dórit a Cegléd elleni meccsről is kérdeztük:

A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik! A mérkőzések idén is mindenki számára ingyenesen lesznek megtekinthetők!

2018. október 5. ZTE NKK

Következő mérkőzés
ZTE NKK
ZTE NKK
::
vs
PINKK Pécsi 424
PINKK Pécsi 424

2018. október 24. 17.00

Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok

Előző mérkőzés
ZTE NKK
72
::
:
Sopron Basket
95
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#10 Jurkó Noémi
#15 Nadia Parker
#6 Gáspár-Szalay Virág
#14 Kovács Georgina
#4 Hegedüs-Őri Györgyi
#9 Sigi Koizar
Galéria
Hirdetés
Közösség
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Szabadics