Szeretnék bizonyítani a Sopron ellen
2017. március 03.

Még három forduló van hátra az alapszakasz küzdelmeiből, amiből kettő mérkőzést hazai pályán vívhatunk. A sorsolásunk nem túl kedvező, mivel három nagyon kemény csata vár a lányokra (Sopron, PEAC, DVTK). Az első mindjárt vasárnap délután, amikor a bajnok Uniqa Sopront fogadjuk. Böröndy Dominikának lesz talán a legérdekesebb és talán a legnagyobb izgalommal várt napja ez, mivel novemberben érkezett csapatunkhoz éppen a hűség városából. 

Hogy érzed magad Zalaegerszegen, mennyire sikerült beilleszkedned a csapatba?

-Nagyon jól, összetartó csapatnak mondhatom és vidám társaságnak. Beilleszkedéssel sem volt gond, mindenki nagyon segítőkész és befogadó volt már novemberben, amikor megérkeztem az első edzésre, meg persze örömmel tölt el, hogy újra testvéremmel játszhatok egy csapatba.

Hogy érzed, ez az U20-as szabály mennyire segíti a te és a hozzád hasonló fiatalok rutinszerzését?

-Úgy gondolom nagy lehetőség a fiataloknak, hogy tapasztalatot szerezzenek, megismerjék az effajta játékstílust és sok új dolgot tanuljanak egy rutinos felnőtt játékostól, meg persze óriási élmény többszörös válogatottak ellen játszani. De ehhez sok edzésmunkára és kitartásra van szükség, hogy elérjük a saját magunk elé tűzött célt.

Először játszol a Sopron ellen, mióta Zalaegerszegre jöttél. Milyen érzésekkel készülsz ellenük és mit vársz a mérkőzéstől?

 -Biztosan szokatlan érzés lesz Sopron ellen játszani, de mindenképp szeretnék bizonyítani és jó szájízzel lejönni a pályáról, hiszen nekik köszönhetem, hogy idáig eljutottam. Úgy gondolom, hogy jó meccset tudunk játszani és nem feltett kézzel lépünk a pályára. A jó szereplés érdekében oda kell figyelnünk, magabiztosan parkettre lepni és mindenkinek odatenni magát a mérkőzésen, hiszen egy nagyon komoly jatékerőt képviselő csapattal nézünk szembe.

A lányok az MTK elleni utolsó negyedben mind védekezésben, mind támadásban megmutatták mire képesek. Természetesen a Sopron az nem MTK- nem lenézve a fővárosiakat- és ellenük lehet, hogy még ez is kevés lesz. Bízunk abban, hogy meg tudjuk nehezíteni Sterbenz Lászlóék dolgát és egy szoros mérkőzésre kényszeríthetjük őket. 

A találkozó 16.45-kor kezdődik március 5-én és a Praksch Péter, Radnóti Miklós, Lövész Csaba (Várhalmi Zsolt) bírói hármas dirigálja majd. 

2017. március 3. ZTE NKK

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#11 Kocsárdi Réka
#0 Kiss Virág
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
#7 Csalló Jázmin
#58 Jurkó Noémi
#10 Horváth Fruzsina
#13 Ács Alexandra
#15 Óházy Julianna
#30 Péterfi Anna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg