Sigi izgatottan várja a következő szezont
2018. június 29.

Bizton állíthatjuk, hogy az elmúlt szezon egyik meglepetés játékosa az első profi szezonját csapatunkban kezdő Sigi Koizar volt. Irányítónk 30.4 percet töltött a parketten és 13.6 pontot, 4.5 lepattanót, 2.9 gólpasszt és 19.2 VAL-t átlagolt. 

Nagy öröm számunkra, hogy sikerült a következő 2018/2019-es szezonra is Zalaegerszegen tartanunk. Sigi igazi csapatember és közönség kedvence lett és a magyar nyelvet is szorgalmasan tanulta. Játékosunk egy videóval foglalta össze az első magyarországi évének tapasztalatait:


"Helló, Sigi vagyok, csak szeretnék megosztani pár gondolatot a szezonról.
 

Először is, szeretném elmondani, hogy nagyon élveztem ezt a szezont. Ez volt az első szezonom újra Európában, a 4 amerikai főiskolai év után. Természetesen egy kis időbe telt átállni a gyorsabb és fizikálisabb játékra. De összességében egy nagyon jó és örömteli szezonom volt. Ezt köszönhetem a csapattársaknak, edzőknek, mindenkinek, aki segített nekünk. A csapattársaimmal úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés voltam, minden egyes játékossal megtaláltam a kapcsolatot. Az edzőkkel is szerencsém volt és hálás vagyok mindenért, amit értünk tettek.

Természetesen, hogy sikerült negyedik helyre megérkeznünk a szezon végén, az egy hatalmas teljesítmény. Ez akkor is így van, ha nem sikerült a végén megszereznünk azt a bronzérmet, amit nagyon szerettünk volna. Ez egy jó szezon volt! 

A csapatban mindenki, játszott perctől és dobott ponttól függetlenül, minden nap kitett magáért edzéseken és nagyon hálás vagyok ezért a hozzáállásért! Mindenféleképpen egy nagy taps jár az Arany Bárány étteremnek, ahol minden nap nagyszerű ebédet kaptam, remek volt!

Hatalmas hála az összes szurkolónak, akik támogattak minket, nem csak, amikor jól játszottunk, de az egész szezonban!

Nagyon izgatott vagyok a visszatérés és a következő szezon miatt!"

A fordításban Horváth Zsófi segített. 

2018. június 29. ZTE NKK
 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#30 Péterfi Anna
#20 Szórád Anna
#7 Csalló Jázmin
#14 Kovács Georgina
#11 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#15 Óházy Julianna
#0 Kiss Virág
#58 Jurkó Noémi
#13 Ács Alexandra
#21 Jagodics Lilla
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV