tippmix
Serdülő Bajnokság Főtábla 1. forduló
2019. március 29.

Sopronban rendezték a Serdülő bajnokság Főtábla első fordulóját. A lányok ellenfele a Vasas Akadémia „A”, a Széchenyi Kosárlabda Akadémia Győr, a Soproni Darazsak Akadémia „A” csapatai voltak. Gellérné Gulyás Ildikó beszámolója: 
    
A Főtáblán az ország legjobb 16 csapata versenyez. Ez a korábbi meccseinkhez képest még nagyobb kihívás számunkra. Itt már valamennyi csapat nagyon jó, ezen belül pedig még innen is kiemelkedik 5-6 csapat, akiknek biztosnak látszik a helye az „A” Döntőben.  Amióta biztosítottuk a helyünket a Főtáblán, sorozatos sérülések és betegségek sújtják csapatunkat, valamint egyéb programok miatt hol egyik, hol másik játékosra nem számíthatunk. Most legérzékenyebben az érintette együttesünket, hogy egyik kulcsjátékosunk, Ács Alexandra betegség miatt nem léphetett pályára. Három ellenfelünk közül a Győr tűnt verhetőnek, eddig mindig ki-ki meccset játszottunk, és amikor teljes csapattal voltunk, akkor nyertünk is. Szását nélkülözve viszont Ők is túl nagy falatnak bizonyultak. Félidei 6 pontos hátrányunkat a 28. percben még 34:34-re kiegyenlítettük, ezután azonban fejben és fizikailag is elfáradtunk, teljesen szétesett a játékunk, és végül a vártnál nagyobb arányban kaptunk ki.

ZKTE – Széchenyi KA 47 – 79 (11:12, 10:15, 15:19, 11:33)
ZKTE:Török Kata 15, Peterdi Fruzsina 8, Óházy Julianna 8, Horváth Réka 6, Büki Virág 6, Pauliscsák Lili 2, Lepár Margaréta 2. edző: Gellérné Gulyás Ildikó

A másik két mérkőzésen csak a vereség nagysága, és a 100 kapott pont elkerülése volt a tét. A százast sikerült elkerülni, ám a 30 körüli dobott pont jól mutatja az agresszív védekezés elleni támadójátékunk hiányosságait. Mindkét csapat jóval gyorsabb, energikusabb, jobban védekező, és jobb kondival bíró volt, mint a mi játékosaink többsége. Mindössze egy-két lány tudta velük fizikálisan felvenni a versenyt. Ez ezen a szinten a legnagyobb akarat ellenére is csak ilyen eredményhez elég.

Vasas Akadémia „A” – ZKTE 98:32 (27:5, 19:9, 34:11, 18:7)
ZKTE: Óházy Julianna 10, Lepár Margaréta 10, Török Kata 9, Horváth Nadin 2, Peterdi Fruzsina 1. edző: Gellérné Gulyás Ildikó

Soproni Darazsak Akadémia „A” – ZKTE 97:31 (29:7, 18:4, 30:9, 20:11)
ZKTE: Lepár Margaréta 12, Török Kata 6, Horváth Réka 5, Peterdi Fruzsina 3, Pauliscsák Lili 2, Óházy Julianna 2, Horváth Nadin 1. edző: Gellérné Gulyás Ildikó

2019. március 29. ZTE NKK

Következő mérkőzés
ZTE NKK
ZTE NKK
::
vs

Bronzcsata

Előző mérkőzés
ZTE NKK
62
::
:
Sopron Basket
90
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#14 Kovács Georgina
#9 Evanthia Maltsi
#11 Benke Sára
#15 Nadia Parker
#13 Pusztai Petra
#7 Sigi Koizar
#8 Janis Ndiba
#10 Jurkó Noémi
#4 Hegedüs-Őri Györgyi
#6 Gáspár-Szalay Virág
#12 Preisinger Boglárka
#5 Horti Dóra
Galéria
Hirdetés
Közösség
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Szabadics