Reméljük a Mikulás győzelmet tartogat a zsákjában
2014. december 04.
A Vasashoz megyünk

A bajnokság 8. fordulójában, az MKB Euroelasing Vasas otthonába látogatunk, egy nappal korábban az előzőleg kiírt időpont előtt. A vendéglátóink utánpótlása rettentően erős. Az elmúlt időszakban erre alapozták az első osztályú csapatukat. A fiataloknak ez egy jó tanulási lehetőség, egy erős bajnokságban megmérettetni magukat. A csapatukban Határ Bernadett és Aho Nina személyben két utánpótlás válogatott pattogtat. Az előző szezonban sikerült nekik megtréfálni bennünket, amire most nem adhatunk lehetőséget. Győzni megyünk Budapestre, mivel a rutin mellettünk van. De ez nem lesz egyszerű ütközet. A csapatunkban is több fiatal pattogtat, közöttük Jurkó Noémi, aki a jövőt jelentheti ebben a sportágban. A fiatal játékos ettől az idénytől tagja a csapatunknak, ami számára egy nagy lépést jelenthet. Noémi az MTK ellen átesett a tűzkeresztségen és megszerezte első NB I-es bajnoki pontjait is. Noémivel a találkozót megelőzően beszélgettünk:

Jurkó Noémi első bajnoki kosaraHogy jött az életedbe a kosárlabda?
- A Péterfy Sándor Általános Iskola udvarán labdáztunk a barátnőmmel, amikor megszólított bennünket Kovács Magdolna edző (Hugi néni), hogy nem-e lenne kedvünk kosárlabdázni. Meginvitált az első kosáredzésre,amit a suliban tartott, ekkor 9 éves voltam. Attól a naptól kezdve megváltozott az életem.

Miért döntöttél az ZTE NKK mellett?
- A Kanizsai Vadmacskák SE játékosaként Gábor Erzsébet vezetőedzőnek is köszönhetően 2012 és 2013 szeptemberében a Göcsej Kupán megkaptam a Zala Megye Legjobb Utánpótlás díjat,amit Katona György adott át. Itt találkoztam először Gáll Tamással és Tóth Lászlóval, akikkel elbeszélgettünk a jövőt illetően. Nagy örömmel fogadtam a megkeresést. Itt születtem Zala megyében és itt szerettem volna felnőtt pályafutásomat elkezdeni.

Milyen a csapat, hogy érzed magad?
- Emberileg nagyon jó csapatról beszélünk, több korosztály van a csapatban, ami egyensúly hoz. A lányok segítőkészek és rendesek, a gyors beilleszkedésemet is segítették. Jól érzem itt magam.

Mit vársz ettől az évtől, magadtól és a csapattól?
- Ez az év számomra a tanuló év. A kezdetek óta az az álmom, hogy NB1-s játékos lehessek, szerencsésnek érzem magam,hogy én megkaptam ezt a lehetőséget az élettől és élni is szeretnék vele. A csapattól azt várom, hogy mindig a lehető legtöbbet nyújtsuk a pályán és küzdjünk a győzelemért. Nagyon akaraterős csapat vagyunk. Keményen dolgozom az edzéseken, szeretnék fokozatosan minnél több időt tölteni a pályán és ezért plusz edzéseken is részt veszek. Olyan szintre szeretnék fejlődni ebben az évben, hogy lehetőséget kapjak az U20-as válogatottban.

Milyen Zalaegerszegen,milyenek az emberek?
- Szeretem a várost, hiszen sok jó élmény fűz ide, az attlétika versenyek és a kosár kapcsán is. Az emberek sportszeretőek és segítőkészek, ami a Volán-telepen is megmutatkozik.

A legfiatalabbként miben szeretnél fejlődni?
- Amatőrből NB1-be felkerülve fiatalként nagyon sok mindent meg kell tanulnom, koncentráltan keményen védekezni és gyors játékot játszani.

2Mit csinálsz szabadidődben?
-    Szabadidőmben szeretek olvasni és szívesen töltöm az időt a családommal. Ha tehetem, sokat kerékpározok és jelenleg edzésekre is ezzel járok. Szabadidőm legnagyobb részében a jövő évi továbbtanulásra készülök.

A mérkőzés időpontja:

MKB Euroelasing Vasas – ZTE NKK 
Budapest, Pasaréti Sportcentrum
2014. december 05. 19.00
JV: Surányi Gábor,  Praksch Péter,  Gyuris Péter (ell: Téczely Tamás)

Hajrá Lányok, hajrá ZTE!

Pity 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#11 Kocsárdi Réka
#20 Szórád Anna
#0 Kiss Virág
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#10 Horváth Fruzsina
#21 Jagodics Lilla
#13 Ács Alexandra
#30 Péterfi Anna
#15 Óházy Julianna
#14 Kovács Georgina
#58 Jurkó Noémi
#7 Csalló Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg