Regionális bajnok a kadett csapatunk
2017. május 30.

A Nagykanizsát legyőzve harcolta ki a Regionális Bajnokok Döntőjében való részvételt a Gáspár –Szalay Virág által irányított kadett csapatunk. A kétnapos (május 27-28.) torna helyszíne Baja volt! Az első mérkőzésen az MTK ellen játszottak a lányok. 

Zalaegerszegi KTE - MTK Budapest 62-43 (19-6, 11-17, 20-10, 12-10)

ZKTE: Kovács G. 18/9, Dömötör P. 21/3, Varga T. 6, Dömötör D. 11, Lang F. 2, Preisinger B. 4. edző: Gáspár –Szalay Virág

Gáspár –Szalay Virág: -Jól kezdtük a meccset, mind támadásban mind védekezésben! Szépen játszottunk, jó helyzeteket alakítottunk ki, a félidőre azonban sajnos közelebb engedtük a pesti csapatot! A 3. negyedben újra összeállt a védekezés és itt el is döntöttük a meccset!

A második mérkőzésen a házigazda baja ellen játszott a csapat.

Zalaegerszegi KTE - Bajai NKK 52-55 (19-13, 8-16, 10-10, 15-16)

ZKTE: Kovács G. 14, Dömötör P. 13/3, Varga T. 2, Dömötör D. 18/6, Preisinger B. 5/3. edző: Gáspár –Szalay Virág

Gáspár –Szalay Virág:- Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a hazai csapat ellen! Jól védekeztünk a mérkőzés elején így szerzett labdákból, gyorsindításokból könnyebb kosarakat szereztünk! A 2. negyedben átálltak zónavédekezésre, ami ellen kialakítottunk üres helyzeteket, de sajnos nem találtunk be, a bajaiak viszont pontosan céloztak a 3 pontoson kívülről is! A 2. félidőben rengeteget, ziccert és büntetőt hibáztunk és még így is egált játszottunk! Sajnos sokszor többet támadhattak a hazaiak, mint 24mp, de ez nem csak a magassági fölényüknek volt köszönhető! A mérkőzés végén még kiegyenlítettünk, de fordítanunk nem sikerült!

Csapatunk az első nap végén úgy állt, hogy körbevetés esetén lehettünk csak elsők, ezért a második nap még minden nyitott volt, hiszen vesztes mérkőzéssel akár negyedikként is végezhettünk volna. 

Monori SE - Zalaegerszegi KTE 41-59 (12-15, 13-14, 4-21, 12-9)

ZKTE: Kovács G. 19/6, Dömötör P. 14, Varga T. 2, Dömötör D. 9/3, Preisinger B. 9/3. Lang F. 2, Horváth Fr. 2, Újhelyi F.-, Horváth Fa. -, Bagó L.-, Horváth F. 2, edző: Gáspár –Szalay Virág

Gáspár –Szalay Virág: - Előttünk az MTK legyőzte 12 ponttal a házigazdákat, így tudtuk, hogy akármekkora különbséggel, de győznünk kell, hiszen pontkülönbséget nézve mi álltunk a legjobban! Az első félidőben külső dobásaikat jól értékesítették, így csak 4 pontos előnnyel vártuk a 2. félidőt! Átbeszéltük hibáinkat és a 3. negyedben jelentős különbséget alakítottunk ki, amiből már nem tudott faragni a monori csapat!

A nap végén a vezetőedző így értékelt:- Örülök, hogy végül visszakaptuk azt, amit szombat este azt gondoltuk, elveszítettünk! A lányok kemény munkájának végül meg lett a gyümölcse! Mindenkinek gratulálok, és köszönöm az egész éves kitartó munkáját!

Szép volt lányok!

Fotók: Németh Renáta

2017. május 30. ZTE NKK

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#7 Csalló Jázmin
#21 Jagodics Lilla
#14 Kovács Georgina
#0 Kiss Virág
#15 Óházy Julianna
#11 Kocsárdi Réka
#58 Jurkó Noémi
#13 Ács Alexandra
#10 Horváth Fruzsina
#30 Péterfi Anna
#20 Szórád Anna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg