Rajtol a Gumiflex 45. Nemzetközi Göcsej Kupa
2014. szeptember 18.
Három napig pattog a labda a Városi Sportcsarnokban.

A honi kosárlabdasport  egyik legrégebbi hagyományokkal bíró tornáját rendezik szeptember 19-21-e között a Városi Sportcsarnokban. A Gumiflex 45.Göcsej Kupa Nemzetközi Kosárlabda Kupán női és férfi csapatok mérkőznek három napon keresztül. A női mezőny az ország élvonalába tartozó csapatokat vonultatja fel. Így a ZTE NKK mellett a , PEAC-Pécs, UNIQA Euroleasing Sopron, CMB CARGO – UNI Győr verseng a rangos kupáért. 

Csapatunk augusztus közepe óta készül a szezonra és ez a torna jól szolgálja a csapat összecsiszolását. Együttesünk vezetőedzője Gáll Tamás honlapunknak elmondta, hogy - Nagyon jó csapatokkal találkoznak majd a lányok a három nap során. Az ellenük való játék jó felmérése lesz annak, hogy pontosan hol tart a  csapatunk. Különleges elvárást nem állítottunk a  lányok elé, de fontos, hogy a csapatjáték minél jobban csiszolódjon ezeken a meccseken. A  hét elején megérkezett hozzánk az amerikai Samantha Mackay, akiről Gáll Tamás még nem tudott túl sok mindent mondani, de azt elárulta, hogy az akklimatizálódást követően hamar felvette a ritmust és szorgalmasan készül és tanulja a figurákat. Ez a három mérkőzés az ő feltérképezésére is alkalmat ad majd.  

Gumiflex 45. Nemzetközi Kosárlabda Göcsej Kupa programja
 
2014. szeptember 19. péntek
 
11:00  MAFC – Soproni Sördögök
12:45  Bajai Bácska FKE – Egis Körmend
14:30  CMB CARGO UNI Győr – UNIQA Euroleasing Sopron
16:15  PEAC-Pécs  – ZTE NKK
18:00  Megnyitó
18:30  Zalakerámia ZTE KK – Pannon Egyetem Veszprém KK
20:15  GE Grosuplje (SLO) – Jászberényi KSE
 
 2014. szeptember 20. szombat
 
11:00  Pannon Egyetem Veszprém KK – MAFC / Soproni Sördögök
13:00  Jászberényi KSE / GE Grosuplje - Bajai Bácska FKE
14:45  UNIQA Euroleasing Sopron - ZTE NKK
16:30  PEAC-Pécs – CMB CARGO UNI Győr
18:15  Egis Körmend – Jászberényi KSE / GE Grosuplje    
20:00  Soproni Sördögök/ MAFC – Zalakerámia ZTE KK
 
2014. szeptember 21. vasárnap
 
  9:00  7. helyért  A4 – B4
10:45  ZTE NKK - CMB CARGO UNI Győr
12:30  UNIQA Euroleasing Sopron – PEAC-Pécs
14:15  5. Helyért A3 – B3
16:00  3. Helyért A2 – B2
17:45  Döntő ffi  A1 – B1
19:30  Eredményhirdetés

Hajrá lányok, hajrá ZTE!
pity

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#58 Jurkó Noémi
#15 Óházy Julianna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#21 Jagodics Lilla
#0 Kiss Virág
#14 Kovács Georgina
#7 Csalló Jázmin
#20 Szórád Anna
#30 Péterfi Anna
#11 Kocsárdi Réka
#13 Ács Alexandra
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg