Optimistán várjuk a folytatást
2015. január 07.
Jelenleg a hatodik a bajnokságban a csapatunk, és a vezetők is bíznak a jó tavaszi szereplésben.

A PEAC Pécs elleni bravúrgyőzelemmel köszönt el a ZTE NKK a 2014-es esztendőtől, amely kétarcúra sikeredett. Mindezt Gáll Tamás vezetőedző mondta el kérésünkre, amikor rövid évértékelőre kértük. 

- Az elmúlt szezonban,  a legértékesebbnek a Magyar kupa harmadik helyének megszerzését tartom. Ekkor valami olyat nyújtottunk, ami kimagasló volt és a lehetőségeinkből kihoztuk a maximumot. Emellett még a pécsi bravúrgyőzelmünket is megemlíteném, ahol kiválóan játszottak a lányok. A bajnokságban elért nyolcadik helyünk természetesen nem a legjobb. Sok volt a sérülés, nem voltunk teljesen egységesek, így felemás érzéseim vannak ezzel a szezonnal kapcsolatban. 

Mi a helyzet az új idény első felével?

-Idén rengeteg változás történt a csapatnál. Távoztak és érkeztek játékosok, szép számmal és egy új csapatot kellett építenünk. Egy olyan összetételű együttesünk van, amire joggal lehetünk optimisták. Az anyagi kereteinkből kihoztuk a maximumot. Fél-amatőr játékosokkal vagyunk teletűzdelve (Darida Csilla, Szélesy Judit, Horváth Zsófia), akik mindent megtesznek, hogy sikeresek legyünk. Decemberig nálunk játszott a finn Anni Makitalo, aki teljesen ingyen vállalta a játékot, amit ezúton is nagyon köszönünk neki. Mivel a Kaposváron légióskodó barátja visszatért Finnországba, így ő is hazatért. Önbizalomra adott okot, hogy a hagyományos Göcsej Kupát sikerült megnyernünk, olyan csapatokat legyőzve minta a Sopron, a Pécs vagy a Győr. A bajnokság első feléből szerintem kihoztuk a maximumot és elképzeléseim szerint alakultak az eredményeink. Két nagyszerű bravúrgyőzelmet is elkönyvelhetünk a PEAC és a Győr ellen, ami önbizalmat adott  a lányoknak. Volt egy fájó vereségünk Cegléden, amit hosszabbításban buktunk el, de ott is mi irányítottunk és magunkat vertük meg.  Közvetlen riválisunkat, a Szekszárdot és az MTK-t sikerült hazai pályán legyőznünk, meggyőző fölénnyel, ami újabb lökést adhat a folytatáshoz. A jelenlegi hatodik pozíciónk reális. Volt egy kiállításom az ősszel, amiért nem tudok elégszer bocsánatot kérni. Bármennyire vehemensen reklamál az ember , reagál felindultan kritikus dolgokra, de cserben nem hagyhatja egy edző a csapatát. Mivel múltidézésben vagyunk ezt mindenképpen meg kellett említenem.

Mivel  vagy elégedett és mivel nem? 

- Az eladott labdák számával semmiképpen sem. Ennek a háttere talán az, hogy felgyorsult a játékunk és ebben több a hibalehetőség. Tehát ezen van mit javítanunk. A másik talán az, hogy a játékosoktól stabilabb egyéni teljesítményeket várok. Azt gondolom, hogy van bennünk plusz, és amit eddig kihoztak a lányok a meccsekből az mindenképpen örömteli. 

Küzdelmes tavasz vár a csapatra, milyen reményekkel vágnak neki a küzdelmeknek?

-Bízom a csapategységben, ami a régi önmagunkat idézi. Harcos ki csapatunk van és eljutottunk odáig, hogy az ellenfeleink készülnek belőlünk. Idén elhagynak egyelőre bennünket a hullámvölgyek, amik tavaly nagyon megnehezítették az eredményességünket. Éles a csapat, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég . A sérülések is elkerülnek bennünket és ez bizakodásra ad okot. Fontos megemlítenem a csapat körüli háttérmunkát. Január elsejétől a Volán társaságok átalakításával egy új helyzet ált elő, amin sokat kell dolgozni, hogy, realizálódjon. Bízom a városvezetésben, a Volánban, az ügyvezető Tóth László munkájában, akik eddig is pozitívan segítették a csapat mindennapjait. 

Jön az  első feladat a PINKK ellen?

-A PINKK bármilyen felállásban is erős. A regnáló bajnokkal mérkőzünk. Változáson megy keresztül az ellenfelünk. edzőváltás, légiósok jövés –menése hátráltja a folyamatos munkájukat. Ezek ellenére meglátásom szerint a találkozó toronymagas esélyese a pécsi csapat. Bízok a részsikerekben és jó játékban. Jó lenne egy –két negyedet megnyerni. Egy jó meccsre számítok, de a mérleg nyelve feléjük hajlik. 

A mérkőzés időpontja:

PINKK Pécsi 424- ZTE NKK
Komló, 2015. január 07. 
Jv: Györffy P. A., Kovács N., Radnóti M. (Kiss)

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Pity 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#14 Kovács Georgina
#58 Jurkó Noémi
#10 Horváth Fruzsina
#21 Jagodics Lilla
#15 Óházy Julianna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#11 Kocsárdi Réka
#13 Ács Alexandra
#20 Szórád Anna
#7 Csalló Jázmin
#0 Kiss Virág
#30 Péterfi Anna
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV