Nyolcadik helyen végzett a csapatunk
2014. április 29.
Nagy csatában maradtunk alul az MTK ellen

A szombati vereség után nagy elszántsággal érkeztünk Budapestre. A keretből hiányzott Fritz Judit, aki még a szombati találkozón sérült meg. 

A találkozó elején felváltva estek a kosarak és elsősorban Török Szilvi pontjainak köszönhetően elhúzott csapatunk. A 9. percben Cukor Tünde büntetőivel 14-25-re elhúztunk. A negyed hajrájában Horváth Zsófi és Ivanovic is eredményes volt és kilenc pontos előnnyel várhattuk a második negyedet( 20-29). 

A második negyed elején zárkózott a z MTK, de midig volt valaki aki újabb pontokat termelt. Varga Zsófi Kapta el a fonalat és pontjaival tartottuk előnyünket. A negyed végére Medgyessy lendült bele és csapata utolérte a miénket. Az előny a félidőre két pontosra olvadt(42-44). 

A  harmadik negyed elején hamar egyenlített az MTK Svitlica kosarával( 44-44). Innentől egymás mellett haladtak a csapatok és csak egyetlen kosárnyi különbség maradt a hazaiak javára a záró negyedre( 61-59). 

Az utolsó negyed elején egy rövidzárlatot követően elhúzott az MTK Orsó pontjainak köszönhetően (67-61). Kipontozódott cukor Tünde, ami érzékeny veszteséget jelentett. Próbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, kockáztattunk, de a zárkózás nem sikerült. A hazaiak, minden hibánkat kihasználták és megnyerték a találkozót, vele együtt a párharcot is. 

 Összességében  a lányok nagyot harcoltak, de az egyenlítés nem sikerült. Az MTK kettős győzelemmel szerezte meg a hetedik helyet, számunkra pedig maradt a nyolcadik. 

MTK Budapest–ZTE NKK 83-69 (20-29, 22-15, 19-15, 22-10)

MTK Budapest: Medgyessy15/3, Orsó 13/3, Svitlica 12, Vukov 8, Bagi 15. Csere: Cymmer -, Baksa 6, Reiner 14/3.edző: Stevan Cupic.

ZTE NKK: Török 13/6, Varga 15, Ivanovic 16/3, Czukor 10/3, Horváth Zs. 6. Csere: Mányoky 5/3, Fuisz 4, Várvölgyi -. edző: Gáll Tamás.

Gáll Tamás a zalai hírlapnak: - Győzelmi esélyt szalasztottunk el azzal, hogy az első félidőben sok büntetőt hagytunk ki, később pedig ziccereket. Ez a gödörbe taszított minket, de a
sípmesterek is hozták az idei formájukat... A végére elfogytunk, de összességében egy éles, kemény meccs volt, melyen az MTK élvezte a hazai pálya előnyét.

pity

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#13 Ács Alexandra
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#21 Jagodics Lilla
#15 Óházy Julianna
#7 Csalló Jázmin
#0 Kiss Virág
#58 Jurkó Noémi
#30 Péterfi Anna
#11 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg