Nem várt vereség
2014. április 27.
Elvette pályaelőnyünket az MTK.

A 7-8. helyért folyó rájátszás első mérkőzést játszották a csapatok pénteken. A vendégek meglepetésre készültek, mi érvényesítettük volna a hazai pálya előnyét. 

Kihagyott vendégtámadással indult a mérkőzés, majd Czukor Tünde büntetőivel és Varga Zsófi duplájával magunkhoz vettük a kezdeményezést. A negyedik percben Török Szilvi hármasával már 9-0-ra vezetett. Jött is az MTK időkérés, amivel némileg lassította játékunkat Cupic mester. A vendégek első pontját Medgyessy szerzett büntetőből az 5. percben. Válaszként Török Szilvi hármasa érkezet (12-1). A negyed második felében felváltva estek a kosarak és őriztük előnyünket, amelyből a negyed végére faragtak némileg a vendégek (21-15). 
 

A második negyed elején két perc kosárcsend után Mányoky Juci nyitott egy hárompontossal, majd két sikeres büntetővel és egy duplával is megtoldotta pontjait (28-15). AZ MTK Cymmer révén a 14. percben szerezte első pontjait a második játékrészben. A negyed második felében kezdett felzárkózni a vendégcsapat, de a sikerült visszaverni a próbálkozásaikat és a félidőben megnyugtató 8 pontos előnnyel mehetünk pihenőre (37-29). 

A harmadik negyed Rainer duplájával kezdődött, amire Török Szilvi hármassal válaszolt-(40-31). Ivanovic pontjaival a 22. percben ismét tíz pont fölé növeltük előnyünket (43-31). A negyed közepéig tartottuk előnyüket, amikkor két perc alatt hét pontot gyűjtöttek a vendégek és három pontra felzárkóztak (50-47). Czukor hármasa jókor jött, de nagyon szorítottak a vendégek. A negyed hajrájában Svitlica rázta meg magát és két pontra megközelítették csapatunkat (59-57). 

A záró negyed elején Orsó és Bagi és Svitlica kosaraival először vezetett az MTK (59-63). A találkozón eddig a vendégek szaladtak az eredmény után, most nekünk kellett ugyanezt tennünk. A 38. percben egy pontra zárkóztunk Horváth Zsófi büntetőjével (68-69). Cymmer hármasával újra négy pontra nőtt a vendég előny, amelyet Orsó hat pontra növelt. Török Szilvi és Vágvölgyi Petra pontjaival háromra felzárkóztunk, de Reiner Dóra távolija demoralizálóan hatott (73-79). A végjáték egyértelműen az MTK-é volt és az utolsó percben dobott büntetőkkel tíz pontos győzelmet szereztek (75-85). A negyed végén a vendégek erőssége Svitlica megsérült. 

Összességében három negyeden keresztül megvolt a csapat lendülete, majd az utolsó negyedben összezuhantunk és az MTK kihasználta gyengeségüket és megérdemelten nyerte meg az első mérkőzést. 

ZTE NKK- MTK Budapest 75-85 (21-15, 16-14,22-28,16-28)

ZTE NKK: Török19/9, Varga 6, Czukor 8/3, Ivanovic 12, Horváth 7 csere: Mányoky 10/3, Fuisz 3/3, Vágvölgyi 8, Fritz 2 Edző: Gáll Tamás

MTK Budapest: Orsó 13, Bagi 5, Svitlica 16/3, Medgyessy 21/3, Cymmer 1/6 csere: Reiner 7/3, Karakasevic 4, Baksa 7/3, Szabó-, Vukov-, Edző: Stevan Cupic

Gáll Tamás:- Sajnos nem tudtuk az első negyed jó játékát átmenteni a későbbiekre és megőrizni előnyünket. A végén sokat hibáztunk és az MTK megérdemelten nyert. Hétfőn megpróbálunk meglepetést okozni, habár a labda a fővárosaiknál pattog majd. 

Stevan Cupic: Mindkét csapatnak gratulálok, hiszen jó mérkőzést játszottak egymásellen. Örülök a győzelemnek, de szomorú vagyok, hogy a mérkőzés végén Svitlica megsérült. Hazai pályán megpróbáljuk lezárni a párharcot. 

A folytatás tehát április 28-án hétfőn Budapesten 18 órakor. 

pity

 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. április 25. 18:40

Rájátszás 9-16. hely

Budapest, Grosics Gyula Általános Iskola

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#14 Kovács Georgina
#13 Ács Alexandra
#7 Csalló Jázmin
#20 Szórád Anna
#58 Jurkó Noémi
#30 Péterfi Anna
#0 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#21 Jagodics Lilla
#15 Óházy Julianna
#11 Kocsárdi Réka
#5 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg