Nagyon készülünk a DVTK ellen
2019. október 18.

A tavalyi ezüstérmes, idén is bombaerős Aluinvent DVTK Miskolc csapatát fogadjuk szombaton. ellenfelünk négy mérkőzésből hármat megnyert, csak a Győr tudta legyőzni Cziczás László együttesét. Keretükben válogatottak és jó légiósok alkotnak eredményes elegyet. Az előző szezonban még csapatunkban bronzérmet szerző Pusztai Petra is a miskolciakat erősíti, aki először tér vissza eligazolása után Zalaegerszegre.

A lányok a héten nagyon készültek a mérkőzésre, hiszen egy fájó vereség van a hátunk mögött. A Csata ellen sem védekezésben, sem támadásban nem teljesítettünk jól és ez okozta a vereségünket. Szeretnénk egy jó meccset játszani az Európa Kupában is győzelemmel kezdő DVTK ellen. Ehhez mindenkitől maximális koncentráció és harcos játék kell. 

A mérkőzés felvezetésére Kirby Burkholdert kértük, aki tudja milyen a DVTK –ban játszani és milyen ellenük is pályára lépni:

 

 

A mérkőzés szombaton 17 órakor kezdődik és a Győrffy Pál Attila, Csabai-Kaskötő Brigitta, Nepp László (Várhalmi Zsolt László) bírói hármas dirigálja majd. 

Hajrá lányok!

2019. október 18.  ZTE NKK 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
#11 Kocsárdi Réka
#21 Jagodics Lilla
#13 Ács Alexandra
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#10 Horváth Fruzsina
#58 Jurkó Noémi
#7 Csalló Jázmin
#30 Péterfi Anna
#15 Óházy Julianna
#0 Kiss Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg