tippmix
Megszerezte első győzelmét a kenguru csapatunk
2017. december 21.

A kenguru bajnokság 3. fordulóját Zalaegerszegen rendezték a Zrínyi Gimnáziumban. A Hersics Adrienn és Czukor Tünde vezette kenguru csapatunknak az ellenfele a Sportiskolás Törpillák és a Ricsilla –Egervár-Teskánd csapatai voltak. 

Az első mérkőzésen a Szombathely csapata ellen léptünk pályára. 

Egerszegi Zsebibabák- Sportiskolás Törpillák 35- 72 (4-16, 10-23, 8-22, 13-11)

Legjobb dobók: Jagodics Lilla 14 pont, Kocsárdi Réka 6 pont, Szakács Zsófia 5 pont, Vendég Réka 4 pont. 

Sajnos megint félénken és megilletődötten kezdtük az első negyedet, ahogy ez már kezd megszokottá válni. Az edzések és az összeszokottság miatt most felosztottuk a negyedeket a Petőfis és az Apáczais lányok között. Látszott, hogy a szombathelyiek már 2 éve kosárlabdáznak, annyival előttünk jártak. Szépen szervezetten játszottak mind támadásban mind védekezésben. Szerencsére a második negyedtől a lányok elkezdtek magukhoz térni, elsősorban Jagodics Lilla vezérletével közelebb kerültünk az ellenfélhez. A 2. félidőben is a szombathelyiek domináltak, megtartva és tovább növelve előnyüket. Viszont pozitív, hogy a lelkesedésünk nem hagyott alább, védekezésben próbáltunk keményebbek, lenni, aminek meg is lett az eredménye és labdákat szereztünk, amiből könnyű kosarakat dobtunk.

A második mérkőzésünket a Ricsilla csapata ellen játszottuk. 

Ricsilla-Egervár-Teskánd - Egerszegi Zsebibabák 46- 50 (8-8, 11-18, 7-7, 20-17)

Legjobb dobók: Varga Réka 18 pont, Kocsárdi Réka 12 pont, Jagodics Lilla 10 pont

Bátran kezdtünk, bár fej-fej mellett haladtak a csapatok, vérszemet kaptak lányaink, hogy ezen a meccsen van esély a győzelemre. Jó volt látni újra a szemekben a csillogást és harciasságot. Második negyedben rutinos játékosaink Varga Réka és Kocsárdi Réka hátára vette a csapatot és szépen termelték a pontokat, amivel sikerült ellépni egy kicsit az ellenfelünktől. Sok szép megoldást láthattunk, már- már kosárlabdára hasonlító elemekkel, szép passzokkal és sikeres befejezésekkel. A 3. negyed is szoros eredményt hozott, de az előnyünket meg tudtuk tartani. A végjátékban még próbált ellenfelünk felzárkózni, de a kemény védekezésünkkel és a pontos ziccerekkel illetve büntető dobásokkal ezt nem hagytuk.

Czukor Tünde:- Megérdemelten nyertünk és megszereztük idei szezonunk első győzelmét, amire már nagy szüksége volt csikó csapatunknak. Szeretnék gratulálni minden játékosunknak, mert mindenki hozzá tudott tenni valami pozitívumot a csapat győzelméhez, és főleg ahhoz, hogy a vereségek ellenére sem lankadt a lelkesedésük és kitartásuk.

 

Szép volt lányok!

2017. december 21. ZTE NKK
 


 

Következő mérkőzés
PINKK Pécsi 424
PINKK Pécsi 424
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Kozármisleny

2018. január 13. 18.00

Jegyelővétel
Előző mérkőzés
PINKK Pécsi 424
55
::
:
ZTE NKK
72
Tudósítás
Statisztika
Galéria
Hirdetés
Közösség
Hirdetés
Támogatók