Közlemény a tankerületi intézmények használatáról
2020. március 13.

Tisztelt Szülők, Sportolók és Szurkolók!

Magyarország Kormánya 2020. március 11-én tartott ülésén a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megfékezése érdekében úgy döntött, hogy országunk területén a sportesemények kizárólag nézők részvétele nélkül szervezhetőek meg, amely rendelkezés visszavonásig érvényes.
Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy Balaicz Zoltán Polgármester Úr a “Vészhelyzet Kihirdetésének Zalaegerszegi Vonatkozásairól” szóló felhívása értelmében a Zalaegerszegi Tankerületi Központ által üzemeltetett létesítményekben megrendezésre kerülendő külsős sport- és egyéb rendezvények megtartása is a mai naptól visszavonásig szigorúan tilos.

Nehezen megélhető és értelmezhető szituáció amikor mindennapi életünkben drasztikus változások, korlátozások következ(het)nek be, ezért is szeretnénk úgymond minél többet fenntartani napi rutinjaink közül, s mivel a kosárlabda sokunk mindennapját kitölti, teljessé teszi, ezért mindaddig, amíg az edzéseink helyszínéül szolgáló egyéb létesítmények üzemeltetői, illetve az egyéb illetékes szervek másként nem rendelkeznek, igyekezni fogunk ebben az időszakban is minden csapatunk, játékosunk számára tréningeket tartani. Természetesen elsődleges szempont - ahogy eddig is - utánpótláskorú sportolóink egészségi állapotának megőrzése, megóvása! Jelen helyzetben ez a fokozott higiéniai és egyéb előírásoknak, rendeleteknek megfelelően történik! Igyekezni fogunk a következő napok híreinek függvényében mielőbb tájékoztatni minden érintettet az előttünk álló bizonytalan intervallumú időszak megváltozott edzésprogramjáról, menetrendjéről, folyamatosan naprakész információkkal szolgálni minden érintettnek!

Egyúttal arra kérjük Önöket, hogy amennyiben az elmúlt időszakban külföldön - különös tekintettel a veszélyeztetett területekre - tartózkodtak, illetve találkoz(hat)tak rendszeresen olyan személlyel, aki az érintett országokban járt, szíveskedjenek felmérni annak kockázatát, hogy az esetlegesen megtartott mérkőzések, edzések látogatásával okozhatnak-e fertőzésveszélyt társaiknak. Egyesületünk részéről az a javaslat, hogy ilyen felmerülő esetben az ajánlott két hétig (a vírus a kéthetes lappangási időszak alatt is fertőző lehet) a sporttevékenységet, illetve edzéseink, mérkőzéseink látogatását mellőzzék!

Tisztelettel és köszönettel:   

Rózsás Gábor - Utánpótlás koordinátor

2020. március 13. ZTE NKK 
 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#15 Óházy Julianna
#21 Jagodics Lilla
#30 Péterfi Anna
#10 Horváth Fruzsina
#58 Jurkó Noémi
#7 Csalló Jázmin
#11 Kocsárdi Réka
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
#0 Kiss Virág
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#13 Ács Alexandra
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV