Kovács Georgina utazhat az U 17-es VB-re
2018. július 18.

Minszkben rendezik július 21-29 között az U17-es női kosárlabda-világbajnokságot, amelyre a korosztályos magyar válogatott is kvalifikálta magát. A csapat vezetőedzője a 2010-ben a ZTE KK-val bajnokságot nyert Völgyi Péter, míg a másodedzői feladatokat Iványi Dalma és a csapatunk jelenlegi vezetőedzője Gáspár Dávid látja el.  

A válogatott azzal harcolta ki a világbajnoki szereplést, hogy 2017-ben ezüstérmes lett az U16-os Európa-bajnokságon. A mieink a C-csoportba kerültek, ahol sorrendben Argentína, Új-Zéland és Spanyolország lesznek a lányok ellenfelei. A válogatott közel egy hónapig Székesfehérváron készült. Gáspár Dávid szerint nagy lehetőség a VB szereplés a lányoknak:

-  Egy hónap nem túl hosszú idő, hiszen minden taktikai elemet nem lehet tökéletesen begyakorolni. A lányok remekül dolgoztak és nagy lelkesedéssel várják a szombati rajtot. Nagy öröm számunkra, hogy csapatunk fiatalja Kovács Georgina, a keret tagjaként, velünk utazhat Minszkbe. 

Dávod szerint Gina hozzáállásának és remek munkájának köszönheti, hogy részt vehet a világbajnokságon. Gina felkészülését egy betegség is hátráltatta, de ennek ellenére hamar visszatalált a megfelelő útra. 

-  Nagy öröm számomra, hogy bizalmat szavazott nekem Völgyi Péter és szeretném is a legjobb tudásom szerint meghálálni ezt. Remek társaság jött össze és remélem, a maximumot fogjuk kihozni magunkból. 

A válogatott a felkészülés során Szlovákiát kétszer legyőzte, majd Spanyolországban a hazai csapat ellen kétszer vereséget szenvedtek. Az elmúlt héten Olaszországban szerepelt egy négycsapatos tornán az U17/18-as csapat, ahol a franciáktól és a spanyoloktól kikaptak, míg a házigazda olaszokat legyőzték. 

Gáspár Dávid elmondta, hogy a világbajnokságon nem fogalmaztak meg különösebb elvárást a csapattal szemben, az U18-as EB-n a minimum, hogy megőrzik a lányok az a Divíziós tagságukat. 

A magyar női válogatott csoportmérkőzései Minszkben:

2018. július 21. szombat, 14.30: Magyarország-Argenítna
2018. július 22. vasárnap 12.45: Magyarország-Új-Zéland
2018. július 24. kedd 12.45: Magyarország-Spanyolország

A válogatott csütörtökön utazik Fehéroroszországba. 

A világbajnokság után augusztus 4-12-ig az U18-as csapat Udinében az A divíziós Európa Bajnokságon szerepel majd. 

A szombaton kezdődő VB mérkőzése Live Stream segítségével követhetik a szurkolók!

http://www.fiba.basketball/world/u17women/2018/videos

Fotó: hunbasket.hu, wbasket.hu

2018. július 18. ZTE NKK
 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#13 Ács Alexandra
#30 Péterfi Anna
#7 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#58 Jurkó Noémi
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#15 Óházy Julianna
#21 Jagodics Lilla
#14 Kovács Georgina
#11 Kocsárdi Réka
#20 Szórád Anna
#0 Kiss Virág
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV