Kiváló tapasztalatszerzésnek bizonyult a hazai rendezésű nemzetközi U16-os torna
2018. május 25.

Klubunk a nemzeti bajnokságokon felül fiatal játékosai számára a B-csoportban is biztosít játéklehetőséget a ZTE NKK II. elnevezésű csapatában, de mivel a másodosztályban a versenykiírás értelmében 2002-nél később született leányok szerepeltetésére nincs lehetősége, ezért az utánpótlás bajnokságok végeztével az ennél fiatalabb játékosainknak is szerettünk volna valamilyen formában további versenyzési lehetőséget biztosítani. Ehhez a pünkösdi hétvége és egy hazai rendezésű barátságos torna kínálkozott jó lehetőségnek. 

Három együttes érkezett Zalaegerszegre, a szezonban a B-döntőben érdekelt székesfehérvári székhelyű Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia (DKKA), az A-döntős Soproni Darazsak Akadémia, illetve a szlovén bajnokság egyik élcsapata a ZKK Konjice, akik a Zalakerámia-ZTE KK korábbi edzőjének, Milos Sporarnak a közreműködésével kerültek kapcsolatba egyesületünkkel, s akinek két leánya is a vendégek tehetséges játékosa. Összegezve tehát: meghívásunkat három kiváló játékerőt képviselő csapat is elfogadta, így minden adott volt ahhoz, hogy egy színvonalas, izgalmas mérkőzésekkel telített kétnapos, nemzetközi tornának adjon otthont az Ostoros Károly Csarnok.

Zalaegerszegi KTE - Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia 53-65 (8-15, 19-22, 19-12, 7-16)

ZKTE: Török Kata (9/3), Gombkötő Lili (2), Szabó Kinga (7), Horváth Fanni (5), Horváth Fruzsina (14/3) Cserék: Böcskei Réka (-), Sefner Rebeka (-), Ács Alexandra (8), Németh Kincső (2), Markó Vivien (6). Edző: Rózsás Gábor.

Ellenfelünk a mérkőzés elejétől fogva kiválóan használta ki jelentős magassági fölényét, sajnos rengeteg személyi hibát követtünk el a büntetőterület környékén, ami miatt már az első negyedben mind a 10 játékost pályára kellett küldeni, így szinte a teljes félidő ráment arra, hogy megtaláljuk saját ritmusunkat és stílusunkat. Ez nagyon későn, csak a 17. percben következett be, amikor már 35-17-re vezetett a fehérvári csapat, igaz ekkor egy villám 10-0-al visszajöttünk a mérkőzésbe. Fordulás után egy újabb 7-0-ás rohamunk következett, majd a harmadik periódus végére egalizálni is sikerült (46-46). Az utolsó 5-6 percben nem volt, aki a vállaira vette volna a csapatot, ekkor a vendégek vittek véghez egy 12-0-s rohamot és megérdemelten nyerték meg az összecsapást. Leszámítva a fehérváriak 3 palánkos, demoralizáló bravúrtripláját egy rendkívül hullámzó, de összességében kiegyenlített mérkőzés volt ez, ahol az 54-50-re megnyert lepattanó-csata a jóval magasabb ellenfél ellen bebizonyította, hogy nagy akarattal és küzdéssel sok mindent lehet ellensúlyozni a parketten.

ZKK Konjice - Zalaegerszegi KTE 84-59 (18-15, 26-14, 21-17, 19-13)

ZKTE: Török Kata (8/3), Gombkötő Lili (2), Szabó Kinga (7), Horváth Fruzsina (8), Horváth Fanni (20) Cserék: Sefner Rebeka (4), Ács Alexandra (2), Böcskei Réka (1), Németh Kincső (2), Markó Vivien (8). Edző: Rózsás Gábor.

A szlovének ellen kb. 15 percig tudtunk egy igazán jó mérkőzést játszani, onnantól sajnos fokozatosan felőröltek minket a nagyon agresszív, egészpályás letámadásukkal és az egyszerű, de gépiesen precíz támadójátékukkal. Serdülőkorú irányítóink a labdafelhozatalt szinte rendre ügyesen megoldották, de sajnos a támadójáték további szervezésére és bontásokra nem maradt erejük a fizikálisan jobb, idősebb szlovén védőikkel szemben. Ezen a mérkőzésen ugyan végül mi csak mellékszereplők voltunk, de az ilyen összecsapásokból fogunk hosszútávon profitálni egyénileg és csapatként is.

A ZKK Konjice gárdája a szombati napon a másik két magyar csapattal is megmérkőzött, mindkét összecsapásuk a végletekig kiélezett volt, s egyaránt csak hosszabbítás után dőlt el, a végén pedig mindkét esetben a szlovén csapat örülhetett.

Rózsás Gábor: -Két jó szerkezetű, erős játékerőt képviselő és remekül felkészített csapattal mérkőzhettünk a pünkösdi hétvégén. U16-os csapatunkból sajnos különböző okokból több alapember is hiányzott, de a tornán helyettük szerepet kapó hat U14-es játékosunk is kiválóan teljesített idősebb társaikhoz hasonlóan. Mind a tíz játékosunk kapott legalább 26 percet a két meccsen, igyekeztünk több mindent gyakorolni, és főleg azt megfigyelni, hogy speciális helyzetekre hogyan reagálnak a lányok egyénekként és csapatként. Teljes mértékben elégedett vagyok a tapasztaltakkal, jól szolgálta a fejlődésünket ez a torna, amelynek létrejöttét ezúton is szeretnénk megköszönni vezetőségünknek és a szervezőknek a csapatunk nevében! Külön öröm számunkra, hogy a székesfehérvári és Slovenske Konjice-i csapat is jelezte, hogy szeretne minket meghívni a következő szezon elején esedékes felkészülési tornájára.

2018. május 25. ZTE NKK

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. április 25. 18:40

Rájátszás 9-16. hely

Budapest, Grosics Gyula Általános Iskola

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#0 Kiss Virág
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#20 Szórád Anna
#13 Ács Alexandra
#7 Csalló Jázmin
#15 Óházy Julianna
#14 Kovács Georgina
#10 Horváth Fruzsina
#58 Jurkó Noémi
#30 Péterfi Anna
#11 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg