Kezdődik az Európa Bajnokság!
2015. június 11.
Készen áll a Női Válogatott a magyar-román rendezésű EB-re.

Stefan Svitek szövetségi kapitány segítőjével Gáll Tamás szövetségi edzővel május elején kezdték meg a felkészülést és a hat hét alatt véglegesítették a keretet. Csapatunk edzőjével még a soproni összetartás előtt beszélgettünk a felkészülésről és a válogatott esélyeiről.

- Előremutató, hogy akit behívtunk a válogatott keretbe mindenki elfogadta a meghívásunkat – kezdte beszámolóját Gáll Tamás. -Ez mindenképpen előrelépés az elmúlt évek tendenciáihoz képest. Az, hogy miként dolgoztunk, sikerült-e a felkészülésünk, azt majd az Eb –n való szereplés mutatja meg. Annyi biztos, hogy azt a munkát, amit elterveztünk sikerült elvégeznünk. Hátráltatta ugyan  a munkánkat egy sérüléshullám, amit egyetlen csapatnál sem lehet kiiktatni, de ettől függetlenül remekül dolgoztak a lányok. Az utolsó szakaszban az élesítésen volt a hangsúly. 

Milyen volt a közös munka Svitek mesterrel?

- Kiválóan sikerült. Remek szakembernek ismertem meg már korábban és ez most is megerősítést nyert számomra. Sok dolgot tanultam eddig is tőle és most is sok minden új dolgot láttam. Amolyan edzőtovábbképzésnek is tekinthető számomra ez az időszak. Természetesen nem az én szakmai fejlődésem a fontos, hanem hogy a válogatott minél jobban szerepeljen a hazai rendezésű EB-n. Modern kosárlabdát oktat, jó vele dolgozni, a lányok is nagyon nyitottak voltak a felkészülés alatt. Meglátjuk ez a gyakorlatban miként fog majd elsülni. 

Mi lehet a fegyvere a csapatnak. Miben lehetünk erősek?

- A védekezésünk tűnik stabilabbnak, kevés pontot kaptunk a felkészülési meccseken és erre lehet építeni. A másik,  hogy bízunk a  soproni közönség buzdításában. 

Erős csoportba került a válogatott. Milyenek az esélyeink?

-Egyértelműen Spanyolország a csoport és nem túlzok az Eb egyik favoritja is. Világsztárokkal érkeznek és olyan kosárlabdát játszanak, ami már egy kicsit fiúsított. A második helyre szeretnénk pályázni, de ez is nehéz feladat lesz. Olyan csapatokkal kell megküzdenünk mint a bivalyerős svédek , akik már az európai elitbe tartoznak és az olimpián is bizonyítottak. A harmadik helyre a litván-szlovák magyar hármas egyike pályázik. Szeretnénk mi ezt a helyet megcsípni amihez kétszer legalább nyernünk kell, de az álom az a három győzelem. Szeretnénk Győrbe tovább menni.  

Te személy szerint, hogy érzed magad? 

-Stefánnal szoros kapcsolatom van, ami megkönnyíti a munkát és szakmailag ez egy nagyon jó tanuló idő. Emellett a közeg, a játékosok hozzáállása, az hogy a városok, ahol készültünk miként fogadtak minket,  mindenképpen példaértékű és örömteli. Bizakodva várom az első mérkőzést. 

A magyar válogatott kerete: Czank Tímea, Fegyverneky Zsófia, Határ Bernadett, Honti Kata, Horti Dóra, Krivacevic Tijana, Allie Quigley, Raksányi Krisztina, Simon Zsófia, Vajda Anna, Zele Dorina, Zsovár Orsolya.

A sportág történetében ez az első alkalom, hogy két ország közösen rendez Eb-t. Ugyancsak újdonság lesz, hogy először rendeznek női Eb-t 20 csapat részvételével. A 28-án sorra kerülő budapesti döntő nyertese kvótát szerez a jövő évi riói olimpiára, míg a 2-5. helyezett indulhat egy év múlva az ötkarikás játékokat megelőző selejtezőtornán.

A Magyar válogatott a ”D” jelű csoportba került. Ellenfeleink Spanyolország, Szlovákia, Litvánia és  Svédország lesznek. 

A mérkőzéseket a soproni, MKB Arénában rendezik:

június 12.:MAGYARORSZÁG–Svédország 16.30
június 13.:Litvánia–MAGYARORSZÁG 19.00
június 14.: MAGYARORSZÁG–Spanyolország 19.00
június 15.: Szlovákia–MAGYARORSZÁG 19.00

A nyitómérkőzésen éppen a csoportunk két erős csapata a svéd és a szlovák válogatott feszült egymásnak és változatos mérkőzésen a hajrában remekül játszó Szlovákia 72-69-re legyőzte Svédországot. 

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Pity 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. április 25. 18:40

Rájátszás 9-16. hely

Budapest, Grosics Gyula Általános Iskola

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#0 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
#30 Péterfi Anna
#13 Ács Alexandra
#58 Jurkó Noémi
#15 Óházy Julianna
#21 Jagodics Lilla
#11 Kocsárdi Réka
#7 Csalló Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg