Két győzelem az első körben
2017. március 07.
A serdülő bajnokság további küzdelmeit a régiós bajnokságban folytatta a ZKTE csapata.

A leány regionális bajnokság alapszakaszának első fordulójában Zalaegerszegen találkozott az A csoport mezőnye. A Bukics Zsolt által irányított együttes ellenfele a Soproni Darazsak Akadémia/B és a Dávid Kornél KA  csapatai voltak. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban elsőként a Sopronnal találkoztak a lányok. A soproni lányoknak sok esélyt nem adtak a zalai lányok és meggyőző játékkal kerekedtünk felül ellenfelükön. 

Zalaegerszegi KTE - Soproni Darazsak Akadémia/B 88-29 (28-2, 26-10, 17-8, 17-9).                     

A nap második mérkőzését a fehérvári akadémisták ellen játszott a ZKTE. A jelentős magassági fölényben lévő ellenfél ellen védekezésben extrát nyújtva, már az első félidőben jelentős előnyt szereztek a lányok és ezt megtartották a II. félidőben és magabiztos győzelmet arattak.                           

Dávid Kornél KA - Zalaegerszegi KTE 42-67 (12-17, 12-28, 8-11, 10-11).                              

Bukics Zsolt:- Mindkét meccsen domináltunk,mind védekezésben,mind támadásban csináltunk szemet gyönyörködtető dolgokat. A csapat minden tagjának óriási gratuláció.     

Folytatás március 11-én a II. fordulóban Székesfehérváron . 

Zalaegerszegi KTE - Szombathelyi SI                                2017.03.11 - 12:00     
Soproni Darazsak Akadémia/B - Zalaegerszegi KTE        2017.03.11 - 14:00

2017. március 7. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#58 Jurkó Noémi
#14 Kovács Georgina
#30 Péterfi Anna
#13 Ács Alexandra
#10 Horváth Fruzsina
#0 Kiss Virág
#15 Óházy Julianna
#20 Szórád Anna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#7 Csalló Jázmin
#21 Jagodics Lilla
#11 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV