Érvényesítette a papírformát a Sopron
2015. november 08.

ZTE NKK – Uniqa Sopron 62-87 (17-21, 16-22, 21-20, 8-24)
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
JV: Györffy, Balogh, Goda (Forrai).

ZTE NKK: Nagy 11/6, Böröndy 13, Orsó 4, Szélesy 7, Horváth 2, csere: Gáspár-Szalay 12, Velkey 5/3, Licskai 7,Jurkó 1, edző: Gáll Tamás

Uniqa Sopron: Fegyverneky 16/3, Simon 4, Weninger 1, Crvendakic 6, Krnjic 20, csere: Halvarsson 10, Zsovár 13/9, Dubei 4, Ciglar 8/6, edző: Sterbencz László

A bajnokság hatodik fordulójában a címvédő Uniqa Sopront fogadtuk. 

Krnjic duplájára, Böröndy válaszolt, majd Orsó szerzett vezetést csapatunknak (4-2). Harcosan kezdtek a lányok, de sok volt a pontatlan dobás mindkét oldalon. A 4. percben Böröndy Vivien kosarával, három ponttal vezettünk (8-5).  A negyed második felében Krnjic kapta el a fonalat és pontjainak köszönhetően a 6. percre kiegyenlítettek a vendégek (10-10). Fegyverneky hármasával már náluk volt az előny. Lendületbe jött a Sopron és a 8. percre már hét ponttal elhúztak (12-19) . Jött is a hazai időkérés. A negyed végén Gáspár-Szalay Virág vitte hátán a csapatot és pontjaival négy egységre felzárkóztunk (17-21). 

A második negyed eleje újra soproni ponttal kezdődött. Próbáltuk utolérni a vendégeket, de valahogy nem mentek be a dobásaink, míg a Sopron légiósai révén fokozatosan elhúzott. A 15. percben Krnjic pontjaival már 10 ponttal vezetett a Sopron. Nagy Dóri egymás után hintett kéthármast és újra tízen belülre zárkóztunk. A vendégek pontosan játszottak és próbálták leszakítani csapatunkat, de a hajrára Velkey Kriszta hármasával és Horváth Zsófi büntetőivel maradt a nagyszünetre a közte tíz (33-43). 

Soproni támadással indult a harmadik negyed és egy Krnjic kosárral. Gáspár-Szalay Virág egy betöréssel válaszolt és egy bónusz büntetővel (36-45). A 22. percben Ciglar előbb egy duplával, majd egy távolival tolta meg a vendégek szekerét (36-50). Gáll Tamás időt is kért. Támadásban továbbra sem találtuk a ritmust. A vendégek Krinjic büntetőivel növelték előnyüket a 23. percben (36-52). Szélesy Judit pontjaival araszoltunk közelebb, de a soproni légiósokat nem tudtuk tartani. A negyed felénél 40-57-re vezettek a vendégek. Próbáltuk gyorsítani a játékot, de továbbra is ponttalanul dobtunk. Velkey Kriszta és Gáspár –Szalay Virág pontjaival zárkóztunk (44-59). Kezdett összeállni a védekezésünk. A negyed hajrájában Böröndy Vivien szerzett remek ziccert, majd a bónuszt is bedobta (46-61). Az utolsó percben Nagy Dóri pontjaival 10 pontra zárkóztunk (51-61). Halvarsson kosarára Gáspár-Szalay Virág válaszolt, majd az utolsó másodpercben Licskai Zsófi büntetőjével tízen belülre jött fel a csapatunk (54-63). 

A záró negyedet mindkét együttes kapkodva kezdte. A 32. percben Böröndy kosarával nyolcra csökkent a vendég előny. Nem sokéig, mert a mezőny legmagasabb játékosa Határ Betti kosarával újra kétjegyűre nőtt a hátrányunk (56-66). Szorított a védekezésén a vendégcsapat és a 36. percre Zsovár hármasával, tizennégy ponttal vezetett a Sopron. Hazai időkérés után sem változott a kép a vendégek egyre jobban távolodtak. A 37. percre Határ kosarával már húszra nőtt a különbség (58-78). Az utolsó percekre már csak a különbség volt kérdéses. Nagy Dóri szépen ziccerezett, majd a bónuszt is értékesítette.  A vége magabiztos vendég győzelem (62-87). 
Küzdöttek, hajtottak a lányok, de a támadások pontosságában sokat kell még javulniuk, A vendégek a légiósaik által vezérelve, magabiztosan gyűjtötték be a győzelmet. 

Gáll Tamás: – A saját butaságainkból élt a Sopron, és a végére nagy lett a különbség. Próbálok pozitívumokat találni, de nehéz.

Sterbenz László: – Szívós ellenfelet, időnként jó támadójátékkal tudtuk megfelelő távolságban tartani. A találkozó végén meggyőző lett a különbség.

pity

 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#58 Jurkó Noémi
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#0 Kiss Virág
#11 Kocsárdi Réka
#7 Csalló Jázmin
#30 Péterfi Anna
#10 Horváth Fruzsina
#15 Óházy Julianna
#13 Ács Alexandra
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV