Elfogytunk!
2015. február 21.
A PEAC Pécs otthonába utazunk

Már csak két bajnokink van hátra az alapszakaszból és a hatodik helyen várhatjuk a folytatást. Szombaton 18 órától a  PEAC Pécs vendégei leszünk, ami alap esetben egy remek kismérkőzésnek nézne ki, Ha nem lenne az a ha….

Ugyanis az elmúlt héten csak két maródival kellett Gáll Tamásnak számolnia, akik közül Horváth Zsófi sérülése a súlyosabb. Csapatkapitányunkat március 5-én műtik a fővárosban, mivel elszakadta  keresztszalagja. Ambrus Szandra térde is rakoncátlankodott az elmúlt héten, ami az előttünk álló találkozóra sem jött rendbe. Emellett Zele Dorina dobókezén sérült meg az ujja, ami egy –két hetes kihagyást eredményezett. A negyedik maródink Darida Csilla, akit az influenza döntött le a lábáról. Így az egyébként is szűkkeretünk nagyon vékonyra csökkent. A Szélesy-Nagy-Velkey- Mackay- Varga- Jurkó hatosnak kell felvenni a versenyt a pécsiekkel. 

A mérkőzés halasztásához kevés volt az idő, így ez nem jött számításba. Horváth Zsófi pótlására egy kölcsönjátékos érkezése látszott reálisnak, de az utolsó pillanatban ez meghiúsult, mert a kölcsönadó csapatnak is akadtak problémáik. 

Kijelenthetjük tehát, hogy elfogytunk! Mondhatjuk, hoyg ez minden edző és csapat rémálma. 
 A lányoknak szinte a teljes játékidőt ki kell tölteniük, de csak reméljük, hogy nem lesz úőjabb sérültün szmbaton a mérkőzés után. 

A mérkőzés időpontja:

PEAC Pécs – ZTE NKK
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
2015. február 21. 18 óra

JV: Földházi T., Hegedűs T., Vida B. (Bukta)

Pity 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#15 Óházy Julianna
#0 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#11 Kocsárdi Réka
#14 Kovács Georgina
#58 Jurkó Noémi
#21 Jagodics Lilla
#30 Péterfi Anna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#20 Szórád Anna
#13 Ács Alexandra
#7 Csalló Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg