Egy kis csodával ajándékoztuk meg a várost
2019. május 25.

Szerdán délután a Városházán köszöntötték a női kosárlabda bajnokságban idén bronzérmet szerző csapatunkat. 

Balaicz Zoltán polgármester megköszönte a játékosok és a klub áldozatos munkáját, amelynek eredményeként újabb dicsőséget szereztünk Zalaegerszeg városának. A városvezető ezt követően, Tóth Lászlónak, a ZTE NKK elnökének a város Kitüntető Oklevelét adta át, a klubvezetőnk pedig egy bronzéremmel ajándékozta meg a polgármestert. 

Az összejövetelen jelen voltak a bronzérmes csapat játékosai és a szakmai stáb tagjai–kivéve a légiósok-, akiket egy csokor virággal és egy kis ajándékkal köszöntöttek. Jelen volt a csapat búcsúzó sikeredzője Gáspár Dávid is, akit a napokban neveztek ki a bajnok Sopron Basket vezetőedzőjének. 

Tóth László ügyvezetőnk megköszönte a város támogatását, ami sokszor lelki segítségnyújtás is volt a klub nehéz időszakaiban. A köszöntők végén pezsgős koccintással ünnepeltük meg újra a sikeres szezonunkat. 

Az ünnepség végén Tóth Lászlótól megtudtuk, hogy a klub a következő héten mutatja majd be az új edzőjét és a maradó és érkező játékosait is. 

2019. május 23. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#30 Péterfi Anna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#14 Kovács Georgina
#7 Csalló Jázmin
#11 Kocsárdi Réka
#0 Kiss Virág
#13 Ács Alexandra
#15 Óházy Julianna
#20 Szórád Anna
#58 Jurkó Noémi
#10 Horváth Fruzsina
#21 Jagodics Lilla
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg