Egy európai klasszist igazoltunk
2018. november 26.
Evanthia Maltsi Görögországból tette át a székhelyét Zalaegerszegre.

A női kosárlabda válogatott EB kvalifikációs mérkőzései miatt szünet volt az NB I-es bajnokságban. Együttesünk természetesen munkával töltötte ezt az időszakot. 

A szakmai stáb megköszönte az amerikai Taneisha Harrison munkáját és közös megegyezéssel szerződést bontottunk vele. 

Gáspár Dávid:- Taneisha személyében egy nagy teherbírású, pozitív személyiséget és jó csapatjátékost ismerhettünk meg. Azt kell, hogy mondjam, hogy a pályán nyújtott teljesítményét leszámítva, abszolút elégedettek voltunk vele. Sajnos ő sem tudta nagyon megfogalmazni, hogy mi miatt, de nem sikerült azt a teljesítményt és azt a szerepkört ellátnia, amiért ide hoztuk. Kezdeményeztük a szerződésének közös megegyezéssel való felbontását, amit nagyon korrekt módon kezelt, de sajnálta, hogy nem sikerült jól teljesítenie. 

Új légiósunk a hétfő délutáni edzésen be is mutatkozott a csapatnak és a sajtó képviselőinek is. 

A görög származású Evanthia Maltsi (1978. december 30-án), az európai kosárlabda szintéren is kiemelkedő játékosnak számít. Több Euroligás csapatban is szerepelt és háromszor is beválasztották a sorozat All-Star csapatába (2007-2009). Pályafutását hazájában, Görögországban kezdte, de játszott Spanyolországban, Franciaországban, Csehországban, Lengyelországban és Törökországban. Spanyol bajnok és kupagyőztes, francia kupagyőztes, kétszeres cseh és görög bajnok és kupagyőztes és további számos címet nyert a CJM Bourges, Ros Casares Valencia, az USK Praha és az Olympiacos játékosaként. 

Csapataiban meghatározó szerepet töltött be. Kipróbálta magát a tengerentúli WNBA bajnokságban, 2007-ben a Connecticut Sunban 29 mérkőzésen lépett pályára. Hazája válogatottjának meghatározó alakja és kapitánya, egy nemzeti hős Görögországban. 2009-ben a görög válogatottat a VB-n az ötödik helyre vezette, ahol a torna MVP-je is lett. 2017-ben Csehországban, 38 évesen az elődöntőbe vezette a válogatottját és végül a negyedik helyen végeztek. Maltsi utoljára az Olympiacoszban játszott. Most először játszik majd magyar csapat színeiben. 

Gáspár Dávid:- Minden igazolásban van rizikó, de bízunk Evina múltjában, ami azt is jelenti, hogy nem zsákbamacskát vettünk. Sok apró részletnek és egy kis szerencsének is köszönhető, hogy sikerült leigazolnunk. Az európai női kosárlabdázás egy ikonikus alakja érkezett hozzánk, akivel a mezőnysorunkat erősítenénk. Bízom benne, hogy amellett, hogy a feladatát ellátja, a fiataloknak is sokat tud majd segíteni egyfajta mentorként. 
Nem töltötte tétlenül a délutánt Evanthia, aki már a játékainkkal ismerkedett a csapattársak mellett. Horti Dórára pedig határozottan emlékezett a törökországi időszakból. 

A kiváló játékos szerdán már ott lesz a szerdai csapatban az NKE Csata ellen. 

Zárásként elevenítsünk fel a görög válogatott franciák elleni idei mérkőzését, ahol Evina 28 pontot szerzett. 

2018. november 26. ZTE NKK 
 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. április 25. 18:40

Rájátszás 9-16. hely

Budapest, Grosics Gyula Általános Iskola

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#14 Kovács Georgina
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#13 Ács Alexandra
#21 Jagodics Lilla
#0 Kiss Virág
#58 Jurkó Noémi
#20 Szórád Anna
#15 Óházy Julianna
#10 Horváth Fruzsina
#30 Péterfi Anna
#7 Csalló Jázmin
#11 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg