Az utolsó párharc következik
2015. április 04.
A regnáló bajnok otthonában kezdjük a bajnokság utolsó szakaszát.

Már csak a helyosztók vannak hátra a női kosárlabda NB I idei szezonjából. A bajnoki döntőben a Sopron a DVTK-val, a bronzért a PEAC Pécs a Győrrel mérkőzik. És itt jövünk mi a képbe, hiszen az 5-6. helyért a regnáló bajnokkal a PINKK Pécsi 424 együttesével kell megbirkóznunk.

Gáll Tamás vezetőedzőt az esélyekről faggattam:

- A Szekszárd elleni páros csata igazi rájátszás béli hangulatot hozott és mind a három mérkőzés, a maga módján presztízscsatát hozott. Örülök annak, hogy a lányok újfent megmutatták erejüket és legyőzték a Szekszárdot. A PINKK ellen egészen más a helyzet. A céljainkat elértük azzal, hogy minimum a hatodik helyen végzünk a bajnokság végén. De ahogy szokták mondani az evésközben jön meg az étvágy. Így a komlói összecsapáson szeretnénk meglepetést okozni. 

A szakvezető elmondta, hogy az utolsó Szekszárd elleni mérkőzés sokat kivett a játékosaiból, de becsülettel készültek a mai összecsapásra. Néhányan kisebb sérülésekkel bajlódnak, de ott lesznek a pályán. A hazai pálya a PINKK győzelmét sejteti, de ehhez még nekünk is lesz egy-két szavunk. 

Szeretnénk megragadni a lehetőséget és elcsípni az ötödik helyet. 

PINKK Pécsi 424- ZTE NKK
Komló, Sportközpont
2015. április 4. 18.00

A páros csata további időpontjai:
2. 2015.04.08. szerda 17.00 Zalaegerszeg
3. 2015.04.11. szombat 18.00 Komló

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

pity

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#11 Kocsárdi Réka
#7 Csalló Jázmin
#13 Ács Alexandra
#15 Óházy Julianna
#30 Péterfi Anna
#58 Jurkó Noémi
#10 Horváth Fruzsina
#0 Kiss Virág
#21 Jagodics Lilla
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg