Az utolsó hazai bajnoki az alapszakaszban
2017. március 09.

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában a PEAC Pécs csapatár fogadjuk. Ez a találkozó egyben az utolsó hazai bajnokik a rájátszás előtt. Az előző fordulóban a Sopron ellen három negyeden keresztül tartották magukat a lányok és komoly erőbedobásra kényszerítették Sterbenz László együttesét. Erre készülünk szombaton is a baranyaiak ellen:

-Egy újabb topp csapat látogat hozzánk, akik remekül építették fel együttesüket és remekül játszottak az eddigi találkozóikon- kezdte a mérkőzés felvezetését Gáspár Dávid.

Vezetőedzőnk kiemelte, hogy egy remekül védekező csapat a PEAC, akik a mutatott ábra szerint jól is támadnak.

-A Sopron elleni játékunk már tetszett és szeretnénk ez hosszabb ideig kitolni és minél nehezebbé tenni a vendégeknek a mérkőzést. Természetesen a mérkőzés esélyesei a pécsiek, de ha koncentrálunk, akkor akár meglepetést is okozhatunk.

A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik és a Tőzsér Dénes, Gál János, Bagi Bálint (Bernáth András) bírói hármas dirigálja majd.

2017. március 9. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#10 Horváth Fruzsina
#58 Jurkó Noémi
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#21 Jagodics Lilla
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
#15 Óházy Julianna
#13 Ács Alexandra
#0 Kiss Virág
#7 Csalló Jázmin
#11 Kocsárdi Réka
#30 Péterfi Anna
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV