Az előny nálunk
2015. március 27.
Második félidei játékunknak köszönhetően megnyertük az első mérkőzést a Szekszárd ellen.

Az 5-8. helyért zajló rájátszás páros csatájának első felvonásában, hazai pályán fogadtuk a Szekszárd együttesét. Nem számítottunk könnyű mérkőzésre és ezt a találkozó első fele igazolta is. 

Jól kezdtük a találkozót és hamar elhúztunk ellenfelünktől. A védekezésünk jól működött és ez megzavarta Scekicséket. Az 5. percben 12-6-ra vezettünk, amikor ritmust váltott a Szekszárd és átvette a mérkőzés irányítását. A negyed végére már a vendégek vezettek egy ponttal (21-22). 

A második negyedben is a Szekszárd irányított, de nagy különbséggel nem tudtak elhúzni tőlünk. Gáll Tamás folyamatosan tüzelte lányait és űzte, hajszolta őket. A 15. percben 25-31-re még a vendégek vezettek. Átálltunk zónavédekezésre és a vendégek dobásai egyre pontatlanabbá váltak. A negyed hajárjában Sam Mackay ragadta kezébe a karmesteri pálcát és egy nyolc pontos szériát produkálva, közte két hárompontossal hétpontos előnyhöz jutatta csapatát (40-33).   

A harmadik negyedet is agresszíven kezdtük és ez továbbra sem feküt a vendégeknek. Fokozatosan húztunk el és a szekszárdiak sokáig nem találták ellenünk az ellenszert. A 25. percben már húz ponttal is vezetünk (56-36). A negyed második felében kicsit kiengedtünk és a vendégcsapat rendezte sorait és kozmetikázott az eredményen (61-48).

A záró negyedben továbbra is mi irányítottunk és csak villanásai voltak ellenfelünknek. Zele Dorina a palánkok alatt szinte egyeduralkodó volt és harcosságának, no meg csaptársa önzetlen játékának is köszönhetően újra húsz pont fölé növeltük előnyünket és magabiztosan győztük le a Szekszárdot. 

ZTE NKK-ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 86-63 (21–22, 19–11, 21–15, 25–15)
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok 
 

ZTE NKK: Darida, Nagy. 11, Mackay 19/9, Varga 8, Zele 25. Cs: Ambrus 1, Szélesy15/3, Aldazabal 2, Veleky 5/3, Jurkó -. Edző: Gáll Tamás
 

KSC SZEKSZÁRD: Scekic 5/3, Studer Zs. 7, Theodoran 4, Mansare 7, Stjepanovic11. Cs: Studer Á. 9/3, Hajdu 7/3,  Boskovics  2, Lénárt 4, Tamis 5/3, Kovalcsik 2. Edző: Magyar Gergely.

 

A párharc 1-0-ra áll a javunkra, de a neheze még csak most következik. A folytatás március 29. vasárnap Szekszárdon.
pity 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. április 25. 18:40

Rájátszás 9-16. hely

Budapest, Grosics Gyula Általános Iskola

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#30 Péterfi Anna
#0 Kiss Virág
#21 Jagodics Lilla
#10 Horváth Fruzsina
#11 Kocsárdi Réka
#20 Szórád Anna
#58 Jurkó Noémi
#14 Kovács Georgina
#13 Ács Alexandra
#7 Csalló Jázmin
#15 Óházy Julianna
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg