Ashley Daniels személyében erőcsatárt igazoltunk
2016. július 20.

Szinte teljesnek tekinthetőcsapatunk kerete az amerikai Ashley Daniels leigazolásával. A 26 éves, 186 cm magas, 4-5-ös poszton használható játékossal a szezon végéig szóló szerződést kötött a klub. Az amerikai lány az Arkansas Egyetemen szociológiát tanult és természetesen mellette kosárlabdázott is. Európai karrierje Lisszabonban, Portugáliában kezdődött 2012-ben, majd 2013-ban Freiburgba, az Eisvoegel USC csapatánál folytatta pályafutását. A 2014/2015-ös szezonban, Svédországban a Mark Basket csapatánál, majd a következő szezonban, Stockholmban, a Tekla Basket csapatában játszott. Utolsó állomáshelyén 27 mérkőzésen átlagban 26,3 percet töltött a parketten, ami alatt átlagban 9,3 pontot, 9 lepattanót, 1,6 gólpasszt átlagolt mérkőzésenként. 

-Nem statikus center kerestünk a belső posztra, hanem egy mozgékony, atlétikus játékost, amit Ashley Daniels személyében meg is találtuk – tájékoztatott Gáspár Dávid vezetőedző. 

Az amerikai játékos honfitársához Kirby Burkholder-hez hasonlóan szeptember 1-én kapcsolódik majd a csapathoz. A ZTE NKK augusztus első napján kezdi meg a felkészülést a 2016/2017-es szezonra. 

pity

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#0 Kiss Virág
#58 Jurkó Noémi
#21 Jagodics Lilla
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#13 Ács Alexandra
#11 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#15 Óházy Julianna
#30 Péterfi Anna
#7 Csalló Jázmin
#14 Kovács Georgina
#20 Szórád Anna
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV