A legkisebb korosztály kezdte a táborozást
2022. június 30.

Az iskolaév lezárását követően a legkisebb korosztálynak szervezett klubunk napközis jellegű tábort az Ostoros Károly csarnokban. Sok kisgyermeknek ez volt az elő sporttábor az életében. 

-Az előkészítő és a kenguru korosztályból 34 kisgyerek volt itt a táborban, ahol változatos programokon vehettek részt a hét folyamán. A délelőtti és délutáni kosárlabda edzések mellett parkerdőben számháborúztunk, csillagászati előadást hallgattak, termálfürdőben voltunk az egyik délután, aztán egy másik délután közlekedési előadást hallgattak a balesetmentes közlekedésről, amelyen elsősorban a kerékpározás volt a fő téma. Emellett nagyon sok vetélkedő, fagyizás szerepelt még a programban, mindamellett, hogy nagyon sok kosárlabda játékot, alapelemeket is pluszba gyakoroltak, elsajátítottak a lányok- foglalta össze a hetet Molnár Anita utánpótlás edző. 

A gyerekekkel délelőttönként Hegyi Vivien és a Cukor Tünde, délutánonként pedig a Hersics Adrienn és a Molnár Anita edzők foglalkoztak a táborban. A rekkenő hőséget jól bírták a fiatalok, az ebéd mellett müzliszeletekkel és gyümölccsel pótolták az elégetett kalóriákat. 

2022. június 30. ZKTE

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#7 Csalló Jázmin
#13 Ács Alexandra
#15 Óházy Julianna
#21 Jagodics Lilla
#30 Péterfi Anna
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
#58 Jurkó Noémi
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#0 Kiss Virág
#11 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV