A legerősebb csapatokkal találkoztak a serdülők
2018. november 17.
Serdülő Bajnokság Alapszakasz 2. forduló

A második fordulóban, hazai pályán a csoport két legerősebb csapata ellen játszottunk.  A szekszárdi lányok az első félidőben tőlük szokatlanul gyengén támadtak, megcsillantva előttünk a reményt, hogy talán még nyerhetünk is. Mi azonban még az Ő gyenge támadójátékukat is alulmúltuk, nem a megbeszélt figurákat játszották a lányok, sorra maradtak ki a dobások, és rengeteg büntetőt hibáztunk. A második félidőre ellenfelünk rendezte sorait, mi pedig nem hogy feljavultunk volna, de még a védekezésünk is szétesett, és a hitüket is elvesztették a lányok. Nagyon sajnálom, mert ha úgy játszunk, ahogy tudunk, jó játékkal ez a Szekszárd ma verhető lett volna.

ZKTE - KSC Szekszárd 47:73 (12:12, 14:17, 8:14, 13:30)
ZKTE: Török Kata 13, Ács Alexandra 10, Óházy Julianna 6, Pauliscsák Lili 5, Lepár Margaréta 4, Horváth Nadin 3, Kovács Gréta 2, Peterdi Fruzsina 2, Völgyi Veronika 2. edző: Gellérné Gulyás Ildikó

Ebben a szezonban már harmadik alkalommal játszottunk a Soproni Darazsak Akadémia „A” csapata ellen, és a forgatókönyv most is a szokásos volt, sajnos ismét csak asszisztálni tudtunk a Sopron nagyarányú győzelméhez.

ZKTE – Soproni Darazsak Akadémia /A 46:93 (10:18, 4:26, 16:22, 16:27)
ZKTE: Ács Alexandra 19, Török Kata 14, Óházy Julianna 6, Lepár Margaréta 3, Horváth Nadin 2, Pauliscsák Lili 2. edző: Gellérné Gulyás Ildikó

Gellérné Gulyás Ildikó:- Az alapszakasz hátralévő két fordulójában a Győr és a Kanizsa elleni mérkőzésekre kell koncentrálnunk, azokat szeretnénk megnyerni. Hajrá lányok!!!

2018. november 17. ZTE NKK

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. április 25. 18:40

Rájátszás 9-16. hely

Budapest, Grosics Gyula Általános Iskola

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#13 Ács Alexandra
#58 Jurkó Noémi
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#20 Szórád Anna
#21 Jagodics Lilla
#7 Csalló Jázmin
#30 Péterfi Anna
#14 Kovács Georgina
#11 Kocsárdi Réka
#15 Óházy Julianna
#10 Horváth Fruzsina
#0 Kiss Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg