Előttünk a rájátszás
2014. április 09.
Ennek a szezonnak is elérkeztünk a végső, "play-offs" szakaszához! A rájátszás első párharcát a Soproni lányok ellen vívjuk. Ma hazai pályán megkezdjük a párharcot és pénteken idegenben már folytatjuk is!

Jó reggelt Mindenkinek!
Kicsit borongós napra ébredtünk ma, de már jönnek elő a napsugarak. smiley A mai napon elkezdődik a szezonunk utolsó szakasza, a végső rájátszás. Az első párharcot a Sopron csapatával vívjuk, akiknek szinte még itt van a cipőnyomuk a pályán, hiszen szombaton is itt játszottak.

Az első körben, pályaválasztói jog cseréjével, idehaza kezdünk. Az alapszakasz és középszakasz után a Sopron a 2., míg mi a 7. helyen végeztünk és ezzel az állással alakult ki a párosítás. A két győzelemig tartó párharc győztese az első négy hely egyikéért, míg a másik csapat az 5-8. helyért fog versenybe szállni.

A szombati gólzáporos mérkőzésen nagyon ügyesen játszottak a  lányok és jól tartották magukat, a nálunk jóval erősebb kerettel rendelkező zöld-sárgák ellen. Mindkét csapat jól dobott és a 3 pontos vonalon kívülről is betalált, így talán a szurkolóknak is látványosabb játékot tudtunk mutatni, hiszen elég ritka nálunk egy ilyen (88-100) végeredmény.

A mai meccsen is azt szeretnénk, hogy minél jobban megszorongassuk az ellenfelünket, hogy talán meglepjük őket! Mindezek mellett természetesen nagyon sok gyakorolni valónk van, ami nagy segítség lehet a rájátszás hátralévő részében! A védekezésünkön kell még javítanunk és a lepattanó harcban kell javulnunk, mind zóna, mind emberfogásos védelemnél. Támadásban is jó lehetőség ez, hogy egy ilyen agresszív, kemény csapat ellen gyakoroljuk a figuráinkat, hiszen így nagyobb odafigyelés, pontosabb elszakadások, passzok kellenek! wink

Nagyon más hír most nincsen a csapatunk háza táján, hiszen meccs, meccs hátán, így egy-egy rövid pihenőn kívül, csak a normál edzések és dobóedzések vannak. Ilyen a rájátszás! wink Besűrűsödnek a meccsek és már mindenki csak csiszolgat a játékán, meccsről meccsre és itt év végén a legfáradtabban igyekszik a legjobb teljesítményt nyújtani, hogy egész éves munkájának meglegyen a várt eredménye! smiley

Mire befejeztem a blogot a „reggel” felkiáltásom már nem is annyira igaz! laugh Így tehát szép napot kívánok mindenkinek! Várunk Titeket este 17:30-ra a csarnokba, hogy egy újabb meccset oszthassunk meg Veletek! winkHajrá,Volányok! yes

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#58 Jurkó Noémi
#11 Kocsárdi Réka
#13 Ács Alexandra
#20 Szórád Anna
#21 Jagodics Lilla
#30 Péterfi Anna
#14 Kovács Georgina
#0 Kiss Virág
#15 Óházy Julianna
#7 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#5 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV