Honlap útvonal: Hírek
Újra a Baja következik, most a Magyar Kupában Nyomtatás
2012. January 15.
Magyar Kupában Az elmúlt pénteken bajnokin, mos ta Magyar Kupában találkozunk a Bajával. Hazai környezetben magabiztosan nyert csapatunk, most idegenben próbálnak újabb sikert elérni a lányok.
Pénteken igazi csapatként játszott együttesünk és jó egyéni teljesítmények is segítettek abban, hogy az első félidő után ne legyen kérdéses a győztes kiléte. Érezhető volt, hogy a játékosok nagyon elszántak és jól érzik magukat a parketten. Vida Anna bemutatkozása is jól sikerült, pontokkal járult hozzá a sikerhez. Elmondása szerint jó volt újra a pályán lennie, hiszen a francia csapatban kevés lehetőséghez jutott.

A mai mérkőzés viszont teljesen más lesz, mint a pénteki bajnoki. Ebben megerősített Gáll Tamás is.

-  Jól működött a csapategység ezen a találkozón, és a játékosok is maximálisan teljesítettek. A bajai mérkőzés ellenben teljesen más lesz. Ők sem játszanak még egyszer ugyanúgy, és mindent megtesznek majd a továbbjutásért. Reményeim szerint tovább folytatódik a jó sorozatunk és győztesen hagyjuk el a pályát. Örömteli, hogy sérülése után nagyszerűen játszott Zsovár Orsi és Ambrus Szandra is elkezdte a labdás edzéseket. Horváth Zsófi játéka viszont kérdéses, majd a találkozó előtt dől el, hogy pályára lép-e a mérkőzésen. Mindenképpen a továbbjutás lehet az egyetlen célunk.

A mérkőzés időpontja:

Bajai NKK – ZTE NKK

2012. január 16. 18.00


A továbbjutó kiléte, a szövetség szabályai szerint egy mérkőzésen dől majd el.

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István
 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 36
Hírek: 550
Látogatók: 404207

Online felhasználók

Jelenleg 13 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj