Csapatunk első hazai mérkőzése következik ebben az évben, amit már nagyon várnak a lányok. Horváth Zsófi újabb írásából kiderül milyen az új év eleje a lányok számára és hogyan sikerült a felkészülésük.
„Újra itt van, újra itt van…”!
Elérkeztünk 2012. első hazai mérkőzéséhez, amit már igen csak vártunk és remélem szurkolóin is! A tavalyi év utolsó meccse és az idei év első meccse azt hiszem bizakodásra adhat okot. Ugyan két teljesen különböző meccsről van szó, de mindkét mérkőzésen tartást mutatott csapatunk és 6 emberrel tudott nyerni!
A múlt hétvégén egy igen hosszú útra indult csapatunk, de azt hiszem megérte, hogy kockásra ültük hátsónkat, hiszen egy vártnál sokkal simább győzelmet gyűjthettünk be Miskolcon. Én sajnos a kispadról voltam kénytelen végignézni azt a meccset és bár ez nem egy egyszerű dolog, azt kell mondjam, hogy nagyon jó volt nézni a lányokat és büszke vagyok csapatomra! Mindenki hozzá tette a magáét, aki ott volt! Egyik csapattársam, aki mellettem ült a meccs alatt, meg is jegyezte, hogy többet nem ül mellém…..azt hiszem kicsit hangos voltam :D De most ezzel tudtam (talán) a csapatot segíteni!
Ezen a héten a Baja csapatát fogadjuk, akikkel az őszi fordulóban egy szoros meccset játszottunk! Most sem számítunk egy sima mérkőzésre és a felkészülést ellenük már hétfőn el is kezdtük. Figurák átnézése, videó nézés és taktika megbeszélése! Úgy gondolom, hogy ezen a téren mindent megtettünk és felkészülve várhatjuk ellenfelünket!
Az edzésmunka hasonlóan alakult, mint a múlt héten és a hétfő-keddi keményebb edzések után, szerdán szabad délelőttöt kaptunk, majd délután ismét edzőmeccset játszottunk a fiatal titánok ellen! Itt már pályára lépett Vida Panka is, aki a hét elején érkezett hozzánk. Panka idén már több csapatban is játszott és nincs egyszerű helyzetben, hogy most a második félévben egy újabb társaságba, szisztémába kell beilleszkednie, de úgy látom jól halad!
Pozitív előjelekkel léphetünk holnap pályára, hiszen hosszú idő után először 10 játékossal tudtunk edzeni, a meccs előtti utolsó „mozgolódáson”! Bár az elmúlt hetekben azt láthattuk, hogy jól szuperálunk 6-7 emberrel is, azt hiszem mégis csak megnyugtatóbb mindenkinek, ha több egészséges ember van, aki játékra fogható! Most már csak Ambrus Szandi hiányzik a csatasorból, de nagyon szépen gyógyul a keze és egy biztos, lábmunkában és fizikumban lassan az egész bajnokság fölött áll! ;-) Reméljük ő is mihamarabb 100%-os lesz és végre azzal okozunk edzőnknek fejtörést, hogy hol is jut neki hely a kispadon, a játékosok mellett, ha esetleg kicsit leülne meccs közben!
Ma tehát egy újabb csata és nagyon oda kell figyelnünk, hiszen ellenfelünknek minden poszton vannak ponterős játékosai. Nem játszanak ők sem sok emberrel, de biztos vagyok benne, hogy koncentrációval és agresszív védekezéssel le tudjuk győzni őket!
Bár a péntek rendhagyó időpont, de bízom benne, hogy minél többen kilátogatnak a csarnokba és hangot adnak, annak, hogy melyik szín is az „igazi”! Remélem, ezzel a mérkőzéssel adhatunk egy jó alaphangot a hétvégének és így legalább, akinek esetleg kicsit megkopik a hangja a szurkolásban, ott az egész hétvége, hogy kipihenje!
Hajrá, Lányok!
Forrás: ztenkk.hu / Horváth Zsófi / Jóna István
|