Honlap útvonal: Hírek
A bajnok, az bajnok! Nyomtatás
2011. November 27.
Vereség a bajnoknál A címvégőhöz látogatott cspatunk a tizedik fordulóban és az eredmény ránk nézve is hízelgő.A hazaiak magabiztosan győztek és őrzik veretlenségüket a bajnokságban.

Nem jól indult a mérkőzés eleje, vagy mondhatnám azt is, hogy kísértetiesen hasonlított a Pécs elleni kezdésre. A hazaiak hat percig bedeszkázták a gyűrűjüket és 10-0-ra elhúztak. Varga Zsófi duplája törte meg a góltalanságunkat. A negyed végére feljött csapatunk, de a Sopron 10-12 pontos vezetése állandósult a negyed végére (26-14).

A hazaiak ott folytatták, ahol az előző negyedben, jobban védekeztek és pontosabban dobtak. A 15 percben Horváth Zsófi összeszedte negyedik faultját és ez meghatározó lett a későbbiekre nézve. A címvédő kihasználta magassági fölényét és sorra érte el kosarait. A félidőre már húsz felett volt a különbség a hazaiak javára (43-21).

A harmadik játékrészben sem adta alább a hazai csapat, továbbra is lendületes támadásainak köszönhetően, megoldhatatlan feladat elé állította lányainkat. ez a z eredményen is látszott, hiszen harminc fölé kúszott a különbség.(73- 37).

Az utolsó felvonásban a cserék kaptak szerepet a soproniaknál, és ekkor kicsit kozmetikázni tudtuk a mérkőzés eredményét és csak két pontot engedtünk a vendéglátóinknak, de a mérkőzést ez már nem befolyásolta. Győzött a lendület és az erő és a nagyobb tapasztalat. A Sopron megérdemelten őrzi továbbra is veretlenségét egyedüliként az NB1-ben.

Ezúton is sok sikert kívánunk nekik a nemzetközi kupában.

UNIQA EUROLEASING SOPRON- ZTE NKK 75-55 (26-14, 17-7, 30-16, 2-18)

UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky 4, Zavecz 7/3, Kurasova 11/3, Krivacevic 8, Horti 6 Cs.: Krnjic 16, Fűrész 11/3, Szabó F. 6, Licskai 3, Czank 3, Vágvölgyi P. -, Doncsecs – edző: Székely Norbert

ZTE NKK: Bukovszki 5/3, Zsovár 15/3, Varga Zs. 6, Szélesy 10, Horváth Zs. 2 Cs.: Szalay V. 10/3, Ambrus Sz. 7/3, Dukai – edző: Gáll Tamás

 Statisztika

 A forduló további eredményei:

 ELTE-BEAC Újbuda - Atomerõmû KSC 68 - 67
BSE-FCSM - FTC                                  55 - 58
DKSK MISI - Vasas-Basket                  71 - 64
Ceglédi EKK - Bajai NKK                      86 - 75
Pécs 2010 - UNI SEAT Gyõr                67 - 84

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

 

 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457727

Online felhasználók

Jelenleg 22 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj