Honlap útvonal: Hírek
Zalai Sport Fórum Nyomtatás
2011. November 09.
zalai Sport Fórum Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülésének tárgyaló teremében közel harminc érdeklődő, sportvezető, sportoló gyűlt össze, egy olyan invitálásra, amelyre igazán nem lehetett nemet mondani. Ez a Zalai Sport Fórum első hivatalos összejövetele volt.

Lakatos Roland hosszútávfutó, ötletgazda köszöntötte a jelenlévőket. Bevezetőjében a fórum létrejöttének előzményeiről számolt be és ismertette a célokat és lehetőségeket.  Cél egy olyan kapcsolatrendszer kialakítása, ahol a sport legkülönbözőbb területeinek képviselői bemutatkozhatnak egymás számára, kapcsolatokat köthetnek, együttműködéseket alakíthatnak ki.

Egy kínai közmondás adta meg az összejövetelnek az alaphangot:

„ Aki egy évre gondolkodik előre rizst ültet.

Aki tíz évre gondolkodik előre, fát ültet.

   Aki ennél hosszabb távon gondolkodik, emberi kapcsolatokat épít!”
 
Fórum 


Roland szólt a kommunikáció és az együttdolgozás hiányáról, amit odafigyeléssel megfelelő pályázatokkal és a kapcsolatok bővítésével elő lehetne segíteni. Az est előadói e témák köré csoportosultak.
Kereki Zoltán volt válogatott labdarúgó, utánpótlás szakember a sport szeretetéről és az utánpótlás helyzetéről beszélt. Nem mindenkiből lesz élsportoló és nem az a cél, hogy csak ilyen embereket neveljünk – fogalmazott a szakember. Kiemelte az egészségvédelem fontosságát, amit elfelejtenek az edzők a sportban.

Egy kiváló labdarúgó után egy jelenleg is aktív sportoló, a nehéz helyzetben lévő ZTE FC labdarúgója Kocsárdi Gergely a közösség erejét, a lehetőségek megteremtését hangsúlyozta. Hitvallása szerint az élsport kiváltság, amely ne minden tehetséges embernek adatik meg.

Az est folyamán Fekete Enikő gyógytornász a gyermekek egészséges életmódra nevelését hangsúlyozta és felhívta a figyelmet az egészséges testtudat kialakítására és használatára.

Kámán Ferenc a megyei szövetség főtanácsosa üdvözölte a kezdeményezést és a támogatásáról biztosította a fórum résztvevőit. Fehér Ferenc a tájfutók szakedzője, és mint a megyei szövetség alelnöke a pályázati lehetőségekről és azok fontosságáról mondott nagyon fontos gyakorlati dolgokat.
Üde színfoltot jelentett az előadók közül Pesti Tímea pszichológus néhány perces elgondolkodtató, gondolatindító bemutatkozása, amelyből kiderült mennyire fontos a fizikai felkészültség mellett a mentális készület is. Végül Lakatos Istvánné a helyes táplálkozásról osztotta meg tapasztalatait az egybegyűltekkel.

Az este a találkozásról szólt, amit a tetteknek kell követniük. A célok még lehet, hogy nem teljesen egyértelműek, de a lehetőség adott. A ZTE NKK klubot Horváth Zsófiával képviseltük, aki szintén érdekesés hasznos információkkal lett gazdagabb az összejövetel során.

Forrás: ztenkk.h / Jóna István

 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457724

Online felhasználók

Jelenleg 23 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj