Honlap útvonal: Hírek
Ez már a negyedik! Nyomtatás
2011. October 16.
A negyedik Tegnap a Városi Sportcsarnokba látogatók két mérkőzést is láthattak. Csapatuk második félidei jó játékával megőrizte veretlenségét, míg a férfiak szoros mérkőzésen szenvedtek vereséget a Falco KC együttesétől.

Az első támadást a feldobás után a vendégek vezethették, de az első kosarat Bukovszki Móni szerezte. A vedégek szorosan védekeztek és pontosan támadtak aminek eredményeképpen a 3. percre hatpontos előnyt szerezetk(2-8). A negyedik percre a DKSk egyik legjobb játékosa Hadzovic már a harmadik személyiét gyűjtötte be, csapatunk viszont vezérét vesztette Szélesy Judit személyében, aki egy támadás végén sántikálva hagyta el a játékteret és már nem tudott a későbiekben visszatérni. A negyed felére útolértük ellenfelünket, de a vezetést csak a játékrész végén vettük vissza Szalay Virág büntetőivel (19-17). Farkasinszki duplájával még egyenlített a vendégcsapat, mint később kiderült utoljára (19-19).

A második negyed egy 10-0-ás etappal indítottuk  és ez döntőnek bizonyult. A DKSK-n az időkérés sem segített,a szoros védekezésssel nem tudtak mit kezdeni.A 18. percben Harzovic begyüjtötte ötödik hibáját és időp előtt a padra ülhetett.  A félidőre egy pont híján mardt a tízpontos különbség (40-31).

A harmadik játékrészben határozott védekezésünknek és a sok szerzett labdából dobott pontoknak köszönhetően fokozatosan őröltük fel a vendégek ellenállását. Sikerültek a kinti dobásaink is, amelyben Zsovár Orsi jeleskedett. A játékrész végénre a miskolciak legjobb magyarja Reiner Dóra  is  kipontózódott és ez döntőnek bizonyult. A negyed végén már a húszpontos különbség is karnyújtásnyira volt (63-47).

A záró negyeben  teljesen elkészültek erejükkel a vendégek éscsapatunk különösebb ellenállás nélkül növelhette előnyét. Zsovár Orsi majd Ambrus Szandra is betalált kívülről és a 35 percre már húsz felett volt a különbség (75-53). Az utolsó két percre már a csereemberek is pályára léphettek érezni egy kicsit az NB1 légkörét. A győzelem ekkor már nem forgott veszélyben. 

Összességében rossz kezdés után parádés befejezést produkáltak a lányok. Azok a játékelemek amik eddig javításra szorultak azokban mindenk,éppen fejlődés látszik. CSak megerősítéskén az előz hetekben húsz fölötti eladott labdánk volt meccsenként ebből most csak kilencet láthatott a közönség. Emellett a 25 szerzett labda mindenképpen magáért beszél.  Csapatkapitányunknak Szélesy Jucának mielőbb felépülést kívánunk!

ZTE NKK - DKSK MSI 86-57 (19-19, 21-12, 23-16, 23-10).

NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 300 néző. Jv.: Bognár, Balogh, Vid.

ZTE NKK: Bukovszki (9), Zsovár (21/12), Szélesy, Varga ( (14), Horváth Zs. (16). Csere: Szalay (10), Czukor (4), Ambrus (12/3), Dukai. Vezetőedző: Gáll Tamás.

DKSK MISI: Hadzovics (4), Skorics (23), Reiner (2), Cirjak (2), Farkasinszki (16). Csere: Budimir (4), Szabó, Sándor (2), Kántor (4), Lugosi. Vezetőedző: Milen Vukicsevic:

Gáll Tamás: Rosszul kezdtük a mérkőzés, nehezen találtuk a ritmust. Mihelyt a védekezésünk feljavult a szerzett labdákból sorra értünk el pontokat. Sok pozitívuma volt a mérkőzésnek és egy negatívuma, ugyanis vezérünket vesztettük a 3. percben, amikor Szélesy Judit megsérült. 

Statisztika

 Szép volt lányok!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna IStván

 

 

 

 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457723

Online felhasználók

Jelenleg 25 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj