Honlap útvonal: Hírek
Javuló játék, győzelem a fővárosban Nyomtatás
2011. October 08.
GYőzelem a fővárosban Magabiztosan hozta a kötelezőt csapatunk a mai összecsapáson. Kisebb megingásokat eltekintve jól teljesítettek a lányok.

Az első percek kiegyenlített játékot hoztak. Czukor Tünde egy jól irányzott hárompontossal indította meg a pontgyártást . A hetedik percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindezt rengeteg hibával fűszerezve. A negyed végét megnyomták a lányok, hiszen összeállt a védekezésünk és a támadásokat is rendre pontokkal fejeztük be. Előbb Horváth Zsófi két duplával majd Zsovár Orsi egy távolival tíz pont fölé tornázta a különbséget (6-17). A hazaiak négy perc után találtak újra a gyűrűbe kialakítva ezzel a negyed végeredményét (8-21).

Jól kezdtük a második negyedet, ott ahol az előzőt befejeztük. Újabb négy percig beszegeztük a gyűrűnket. Támadásban pedig Varga Zsófi vette a kezébe a karmesteri pálcát, és cirka 5. perc alatt tíz ponttal terhelte meg a BEAC gyűrűjét. A tizenötödik percben Balogh Judit joggal hívta maga mellé övéit, mivel 23 pontos hátrányt sikerült összeszedniük. Az időkérés után sem változott a játék képe, a hazaiak kapkodtak csapatunk pedig a határozott védekezésnek köszönhetően sok labdát szerzett és azokat jó százalékkal értékesítette. Így alakult ki a félidei 29 pontos vezetés.

A második félidő elejét kicsit elaludtuk, talán a megnyugtató előny tette. A hazaiak Szász és Zsámár vezérletével kozmetikázták a különbséget. Olyan Csillagok háborúja mondással élve, zavar támadt az erőben és ezt a BEAC maximálisan kihasználta.  A negyed derekára összekapták magukat a lányok, de csak pillanatokra, mert Zsámár zavartalanul szerezhetett újabb pontokat. A végére Szalay Virág kétszer villant és a dudaszó után maradt a megnyugtató húsz pont feletti előny ( 33-58).

A záró negyedet egy távolival indították a hazaiak, de ezután öt percig újra gólképtelenek voltak. 0-13 –as szériát produkálva harminc pont fölé tornáztuk a különbséget. A hajrára összeszedte magát a fővárosi együttes és kicsit közelebb kúszott, de a mérkőzés már az első negyedben eldőlt.

Összességében javuló játékot produkált csapatunk a fővárosban, de még mindíg van hova fejlődni. A győzelemnek örülni kell,hiszen ez volt a harmadik ebben a szezonban egymás után.

ELTE-BEAC Újbuda - ZTE NKK   52-79   ( 8-21, 7-21, 18-14, 19-21)

ELTE-BEAC Újbuda : Csicsai K.8/3  ,Zsámár J. 12, Horváth S 4, Guti A.7/3, Szász E.6 ill  Cseh -Szombathy F.-  , Horváth E.4  , Katona Z. 7/3 , Havasi V.2 , Brixel M.2 , Rakolczai B. -Edző: Balogh Judit

ZTE NKK:  Varga Zs.20,  Szalay V. 6,  Zsovár O.12/3, Czukor T.14/3,  Horváth Zs.6, ill: Szélesy J 5,  Bukovszki M.7/3, Ambrus Sz.7,  Goth G.-, Dukai A.2 Edző: Gáll Tamás   

 Statisztika

 Szép volt lányok!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457721

Online felhasználók

Jelenleg 21 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj