Honlap útvonal: Hírek
Az első hazai bajnoki Nyomtatás
2011. October 04.
ZTE NKK - Cegléd A mai napon a bajnokság második fordulóját rendezik, ahol hazai pályán is bemutatkozhat a színmagyar játékosokból álló ZTE NKK. A vendég a Cegléd EKK csapata lesz.

Az előző fordulóra csak egy kicsit visszatekintve, a szerényebb játékerőt képviselő BSE otthonában nem ment gördülékenyen a játék és a harcosság is hiányzott a lányokból. Ezt a hazaiak maximálisan kihasználták és helyenként szorossá tették a találkozót.

Ma egy újabb kellemetlen ellenfél látogat hozzánk a Cegléd szemlyében, ahol a nyáron átlakult a vezetés a csapatot Újhelyi Gábor vette át. Az együtteshez  a nyáron Serbán Anett (Szolnok), Claudia Sosnowska (lengyel, Lotos Gdyna) érkezett a magyar mag mellé.  A másik légiós Marta Dobrowolskais maradt a csapatnál. Tehát két légióssal felálló ceglédiek nem lebecsülendők, hiszen a bajnoki nyitányon a bajnoki álmokat szövögető Győr ellen a második félidőben már partiban voltak. 

Gáll Tamás vezetőedző a mérkőzésről csak annyit mondott, hogy sokkal harcosabban kell játszaniuk a lányoknak és a pontosságon is lesz mit javítaniuk. Nem számít könnyű mérkőzésre, de a hazai pálya előnye kötelez a győzelemre. Bízik abban, hogy a hazai közönségnek győzelemmel kedveskedik majd csapata. 

A mérkőzés időpontja: 

ZTE NKK - Ceglédi EKK   

Városi Sportcsarnok, 2011.10.05.  17:30

Játékvezetők: Pálla Zoltán. Boros Tamás. Benedek Zoltán. (Szabadvári János)


 A forduló további mérkőzései:

BSE-FCSM - UNI SEAT Gyõr         18:00
FTC - DKSK MISI                           18:00
Bajai NKK - ELTE-BEAC Újbuda         18:00

Korábban játszották: Vasas - UNIQA-Euroleasing Sopron     44 - 66

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457720

Online felhasználók

Jelenleg 25 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj