Honlap útvonal: Hírek
Újabb szoros mérkőzés a házigazda ellen Nyomtatás
2011. September 16.
Sopron - ZTE NKK A 27. Karasznai Ferenc Emléktorna nyitó napján csapatunka  házigazda Uniqa euroleasing Sopronnal találkozott és újra sikerült megizzaztani a hűség városának bajnokcsapatát.

Hat felnőtt játékossal ált fel csapatunk a címvédő elleni felkészülési mérkőzésre, mivel Bukovszki Mónika térde és Ambrus Szandra bokája még nem jött teljesen rendbe erre a mérkőzésre.

A soproni kosárklub honlapjának beszámolója szerint szoros védekezéssel kezdtük a mérkőzést, amelyet a hazaiak csak ritkán tudtak feltörni. Az első negyed végére így egyik együttes sem szerzett előnyt a folytatásra.A második negyedben hasonló volt  aforgatókönyv lányaink jól védekeztek és támadásban is eredményesek voltak, míg a Sopron gépezete még akadozott. Ennek köszönhetően három pontos előnnyel térhettünk pihenőre( 35-38).

 A harmadik játékrészben erősítettek a hazaiak, de csak pillanatokra tudták átvenni avezetést és a negyed végén egy pontal még a ZTE vezetett.

Az utolsó negyed hatalmas küzdelmet hozott. A soproniak ha nehezen is de megnyerék a mérkőzést a harcosan küzdő csapatunk ellen. 

UNIQA EUROLEASING SOPRON - ZTE NKK 69-65 (17-17, 18-21, 18-16, 16-11)


UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky 14, Fűrész D. 9/3, Szabó F. 5/3, Krivacevic 15, Horti 12

Cs.: Czank 2, Licskai 2, Kurasova 10, Böröndy V. -

ZTE NKK: Szalay V. 8, Zsovár 10/6, Szélesy 14, Varga Zs. 10, Horváth Zs. 8 Cs.: Bukovszki -, Czukor 15, Ambrus -

Gáll Tamás: - Jó volt látni a lányok harcosságát, azt hogy 40 percig tudtunk koncentrálni és küzdeni. Remélem ez a harcosság a következő mérkőzéseken is megmarad. 

Statisztika

 

A másik találkozón:

FTC - Vasas 65:52 (19:12, 8:17, 25:9, 13:14)

A mai nap programja: 

17.00 FTC - ZTE NKK

19.00 Vasas - UNIQA EUROLEASING SOPRON

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Forrás: ztenkk.hu / wb-sopron.com / Jóna IStván

 

 

 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457714

Online felhasználók

Jelenleg 24 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj