Lassan három hete, hogy vége a bajnokságnak,ideje volt már egy kis összegzésnek. A szezont nem nézzük végig hanem a rájátszás fontos pillanatait.
Kezdjük ott, hogy csapatunk történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy az alapszakasz negyedik helyén végzett. Az előttünk lévők közöl is csak két együttest nem sikerült legalább egyszer megvernünk, ez a Sopron és a Pécs volt, míg a harmadik Györt idegenben egy bravúros mérkőzésen múltuk felül.
De ne siessünk ennyire előre. A rájátszás első körében a Nanett FTC csapatát kaptuk ( a helyezések folytán), ahol a hazai páyla érvényesült és magabiztosan, hozva a két hazai mérkőzést 2-1.es összesítéssel bejutottunk a legjobb négy közé. A Pécs simán átgázolt a Baján, míg a Sopron a Szolnokot múlta felül könnyedén. A legizgalmasabb csatát a GYőr és a Szeged párharca hozta. Szerintem a legvérmesebb szurkolók sem számítottak arra, hogy a Szeged idegenben harcolja ki a továbbjutást. Sikerült nekik, de a Sopron már nehéz falat volt számukra is. Csapatunk a Pécs ellen küzdött becsülettel és már ekkor látszott, hogy a bronzcsatára kellőképpen felkészültün.
Így is lett, a két "vesztes", a Szeged és a ZTE NKK, csapatunk pályaválasztói előnyével indulhatott neki a bronzmérkőzéseknek. Gondoltuk, hogy nem lesz könnyű, de hogy ennyire nehéz legyen ... azt sem. Az első hazai mérkőzést hoztuk, ahogy kell, idegenben viszont magabiztosan győzött a hazai csapat. Következhetett a mindent eldöntő harmadik mérkőzés, ami nem várt izgalmakat hozott. A Szeged mindent egy lapra feltéve küzdött, mi csak futottunk az eredmény után. De a ZTE szív a helyén volt és nem engedtük kiénekelni a sajtot a szánkból( mint a mesében a holló mega róka) ésZsovár Orsi utolsó pillanatban dobott duplájának köszönhetően története során először bronzérmes lett a ZTE NKK csapata!
Személy szerint ( mert elfogult vagyok) arany betükkel írnám ki a sportcsarnokba a csapat tagjainak a nevét:
4 DUKAI Alexandra
5 GÓTH Gina
6 SZALAY Virág
7 SZÉLESY Judit
8 ZSOVÁR Orsolya
9 BUKOVSZKI Mónika
10 CZUKOR Tünde
11 Hersics Adrienn
12 AMBRUS Szandra
13 SONYÁK Zita
14 PAGE Danielle
15 MESTER Nikoletta
Edző: Gáll Tamás
Gyúró: Polster Péter
Orvos: Dr. Békési Cyprián
Erőnléti edző: Gáspár László
Tecnikai Vezető: Török Róbert
Segítő: Kaszás Gyula
Ők már a történelem részei!És a dátum is 2011. április 18.
De térjünk vissza a bajnoksághoz, hiszen a Pécs és a Sopron sokadszor vívott már hasonló csatát. Eza döntő mégis más volt. A Pécs előbb hazai páylán, majd idegenben is győzni tudott. 2-0-s előnnynél ünnepelné készültek odahaza, de a Sopron másként gondolta. Előbb idegenben szépített, majd odahaza egyenlített. Következhetett a mindent eldöntő ötödik összecsapás Pécsen.
A mindent eldöntő ötödik mérkőzésen hosszabbítás után 83–79-re győztek pokoli izgalmak után a soproni lányok és 2009 után ünnepelhettek újra bajnoki címet.
Ez volt tehát a 2010 / 2011 -es szezon rájátszása és a bajnoki felsőház végeredménye:
1. MKB Euroleasing Sopron
2. Pécs 2010
3. ZTE NKK
4. Mediteam Szeged
5. SEAT LAMi Véd GYőr
6. Nanette FTC
7. Bajai NKK
8. Szolnok NKK
Jövőre ( vagyis még idén ) veletek ugyan itt egy még színvonalasabb bajnokságban!
Forrás: ztenkk.hu / Jóna István
|