Honlap útvonal: Hírek
Ez már történelem Nyomtatás
2011. April 19.

A bronzérmesek

 

 

Óriási csatát hozott a bajnokság utolsó mérkőzése, a bronzcsata harmadik találkozója a Szeged ellen. A Volán sportörténeti sikert ért el azzal, hogy megszerezte a bajnokság harmadik helyét!

Idegesen és kapkodva kezdtüka mérkőzést.Mondhattnám úgy is, hogy beragadtunk a rajtnál, mint a kínai forma 1-es nagydíjon Vettel.Az első perc végén már 5-0-ra vezettek a vendégek. A védekezésünk nem igazán működött. Az az érzésem volt, mintha a szegediek tudták volna a játékunkat és nekünk ezért nem ment  a támadás.  A negyed végére még pontatlanabbá vált a játékunk és ez 11 pontos vendég előnyt jelentett az első tíz perc után (13-24).

A második negyedben végre azt a Zala Volánt láttuk, amit  a bajnokságban megszokhattunk. Összekapták magukat a lányok és ez a pontokban is meglátszott. Egy 8-0-ás rohammal lőtávolra kerültünk és újra nyíltá tudtuk tenni a mérkőzést. Két perccel a vége előtt Sonyák büntatőjével már csk egy pont volt a Szeged előnye (32-33). De jött Laklóth egy hármassal és Zherzherunova  egy duplával ami négy pontos előnyt jelena félidőre a vendégeknek(24-38).

  A második játékrész eleje sem úgy alakult , ahogy azt szerettük volna. A 25 percre újra tíz ponttal megléptek a vendégek, főleg Sezonenko volt elemében (40-50). Gáll Tamás időkérése valamelyest használt, mert újra közelebb tornáztuk magunkat a Szegedhez.

Az utolsó negyedet óriási küzdelem jellemezte. Mindkét gáda beleadott apait , anyait. A Volán valahogy egységesebbnek tűnt és fokozatosan csökkentette a különbséget. A 37 percre utól is értük ellenfelünket, de a vezetést nem sikerült átvennünk. Az utolsó két percben vágni lehetett a feszültséget a csarnokban. A férfi mérkőzésre érkezők és a meccset végig szurkolók egy emberként buzdították a lányokat. Másfél perccel a vége előtt Sezonenkó büntetőjével újra a Szeged vezetett (59-61). Szélesy azonnal egyenlített egy duplával (61-61. alig volt hátra fél perc, amikor a vendégek támadhattak, de meglepetésre Laklóth kilépett az alapvonalon kívülre és 14mp vel a vége előtt felcsillant a győzelmi esély a lányok előtt. ÉS megtörtént a csoda ZSovár Orsi egy nagyon nehéz dobásból pontot szerzett 0,02mp vel a dudaszó előtt és ekkor felrobbant a csarnok. Története során először bronzérmes lett a ZTE NKK csapata!

A találkozó után önfeledten ünnepeltek a lányok, de a boldogság akkor csapott a legmagasabbra, amikor Bodrogvári Ivántól, a kosárlabda szövetség elnökségi tagjától átvehették a megérdemelt bronzérmeket.Csapatunk egész éves kimagasló teljesítményét koronázta meg ezen a mérkőzésen.

Éremátadás

A bronzérmes csapat tagjai: Ambrus Szandra, Bukovszki Mónika, Czukor Tünde, Dukai Alexandra, Góth Gina, Hersics Adrienn, Mester Nikolett, Danielle Page, Sonyák Zita, Szalay Virág, Szélesy Judit, Zsovár Orsolya. Vezetőedző: Gáll Tamás.

ZTE NKK - Mediteam-Szeged 63-61 (13-24, 21-14, 14-16, 15-7)

ZTE NKK: Bukovszki (7), Ambrus Sz.  (4), Szélesy (9/3), Zsovár (8), Page (16). Csere: Sonyák (3), Czukor (6), Szalay (10).Vezetőedző: Gáll Tamás.

Mediteam Szeged: Sazonenko (14/9), Rasheed (6), Laklóth (14/9), Roglic (9), Zherzherunova (16). Csere: Lengyel (2), Fejes (-). Vezetőedző: Mészárosné Kovács Andrea.

Statisztika 

Gáll Tamás: Az álmainkat váltottuk valóra, nagyon büszke vagyok a csapatra! Egész évben öröm volt velük dolgozni, köszönöm!
Mészárosné Kovács Andrea: Gratulálok a Zalaegerszegnek.

Gratulálunk a lányoknak a nagyszerű teljesítményükért és köszönjük szurkolóinknak az egész éves kitartó szurkolást és támogatást!

Szép volt csajok!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457713

Online felhasználók

Jelenleg 23 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj