Az előző szezon bajnokát fogadta hazai környezetben a ZTE NKK csapata és most sem vallottak szégyent a lányok.Szoros mérkőzésre kényszerítették a jóval esélyesebb Sopront.
Lendületesen és jól kezdte a mérkőzést a csapat, és az első negyed végéig maga mögött tudhatta ellenfelét. Pontos támadások és kemény védekezés jellemezte a ZTE játékát ebben az időszakban. A második negyed elején még tartott a lendület , de a negyed második felében utolérte, majd a félidőig négy pontos előnnyel zárt a vendégcsapat.
A harmadik negyedben nagyobb sebességre kapcsolt a Sopron és állva hagyta a ZTE-t. Mindössze hat pontot sikerült öt perc alatt összeszorgoskodniuk ezidőtájt a lányoknak. Eldölni látszott a mérkőzés, de az utolsó negyedben szívósan tapadtak a bajnokra a lányok és többször húszon belülre tornászták az eredményt.
Minden dícséretet megérdemelnek a ZTE NKK játékosai hiszen végig tejles erőbedobásra kényszerítették a Sopront. Mindenképpen említésre méltó Rasheed Rita teljesítménye, aki egyedül a mezőnyben harminc pontig jutott, és csapata húzóembere volt.
A jövőre nézve mindenképpen elmondható, hogy a nagycsapatok ellen sem remegtek meg a kezek, és méltó ellenfelei voltak a bajnokság favoritjainak a zalai lányok!
ZTE NKK - MKB Euroleasing Sopron 79 - 93 ( 23-22, 19-23,
18-32, 20-16).
NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 150 néző.
Jv.: Farkas G., Szabó G.
ZTE: Bukovszki (1), Rasheed (30/9), Szélesy (17/6), Hersics
(3/3), Crasnoscioc (17). Csere: Szalay, Czukor (6), Ambrus (5/3), Szász.
Vezetőedző: Gáll Tamás.
Sopron: Hadarics, Honti (13), Holt (4), Semsei (8/3), Horti
(14). Csere: Varga (6), Miljkovics (4), Eördögh (13), Krivacsevics (21/3)..
Vezetőedző Székely Norbert.
Gáll Tamás: Megnehezítettük a Sopron dolgát és ez volt a cél. Büszke vagyok a lányok teljesítményére!
Székely Norbert: - Egy nagyon jól felkészített ZTE ellen a
második félidőre összeállt védőjátékunk, így sikerült nyernünk.
Forrás:ztenkk.hu;Jóna István
|