Honlap útvonal: Hírek arrow Archívum arrow Zala Volán ZTE - Vasas Csata (75 - 59)
Zala Volán ZTE - Vasas Csata (75 - 59) Nyomtatás
2008. January 12.

2008-01-12 20:13:22 - Zala Volán ZTE - Vasas Csata (75 - 59)

A női kosárlabda bajnokság 13. fordulójában a Zala Volán-ZTE a Vasas Csata gárdáját fogadta. Annak ellenére, hogy a két csapatot mindössze 3 hely választotta el egymástól a tabellán, mégis az egerszegiek számítottak a találkozó abszolút esélyeseinek.

Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, ugyan a Volán a mérkőzés elejétől kezdve vezetett, de nagyon nem tudtak elhúzni a hazaiak. Az első 10 perc végén mindössze 5 ponttal 25-20-ra vezettek. A második negyedben sem sikerült az igazi áttörés, ám a zalaiak előnye így is nőtt, a félidőre 41-33-al vonulhattak a lányok. A harmadik felvonásban ráijesztettek a fővárosiak a Volánra, a negyed közepén feljöttek két pontra, különösen Koncz Zsófia játszott jól a vendégeknél, de a vezetést így sem tudták átvenni az utolsó negyed előtt 63-48-ra vezetett a Zala Volán ZTE.

Így izgulniuk egyáltalán nem kellett a közlekedésieknek. Főleg azért, mert Turóczi Nikolett ellenállhatatlanul játszott. Dobott 21 pontot, és szedett 12 lepattanót, mellette a bolgár center Lydia Milkova is megtette a magáét, aki 19 pontot és 9 lepattanót jegyzett a meccsen. A Zala Volán ZTE pedig hozta a kötelezőt 75-59-re legyőzte a Vasast, és megszerezte 7. győzelmét a bajnokságban, mellyel továbbra is a 7. helyen állnak a zalaegerszegiek.
 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457705

Online felhasználók

Jelenleg 22 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj