Honlap útvonal: Hírek arrow Archívum arrow Rövid történet
Rövid történet Nyomtatás
2008. January 03.

2008-01-03 15:13:31 - Rövid történet

A Zala Volán Torna Egyletet 1952-ben alapították, a női kosárlabda szakosztály kilenc évvel később, 1961-ben kezdte meg működését. Hosszú évekig kellett arra várni, hogy a zalaegerszegi kosaras hölgyek a férfiakhoz hasonlóan felkerüljenek a legmagasabb osztályba. 1994 tavaszán az NB I/B osztályozóján aztán a Nagykanizsai MÁV-NTE ellen, egy roppant izgalmas csatában kiharcolta a feljutást a Zala Volán. Azóta is folyamatosan, immár több mint 12 esztendeje az első osztályban szerepel a csapat.  A feljutást követően a gárda három év alatt jó középcsapattá fejlődött. 1997-ben már a 7. helyen fejezte be a bajnokságot, és ezt a szintet éveken át eredményesen tartotta.  A további előrelépés céljából a szakosztály vezetősége 2002-ben úgy döntött, hogy megegyeznek Európa egyik meghatározó egyesületével, a GYSEV-Sopronnal, így a Zala Volán- ZTE a soproniak „fiókcsapata” lett. Két szezonon keresztül a Hűség Városában edzettek a jobbára fiatalokból álló közlekedésiek. A mérkőzéseket azonban Zalaegerszegen játszották. A közös munkához fűzött remények viszont nem váltak valóra. Ugyan több fiatal megtapasztalhatta az NB I légkörét, de az eredmények elmaradtak a várakozásoktól, emellett a közönség sem érezte igazán magáénak- zalainak- a csapatot. Így 2004/05-ös szezontól kezdve a Zala Volán- ZTE székhelye ismét teljes mértékben Zalaegerszeg lett. Az alapokról indulva kellett új csapatot szervezni, ugyanis egyedül Heller Anita maradt a gárdánál. Ám visszatért nevelőegyesületéhez Szőke Ildikó, mellette érkezett Németh Bernadett, Szélesy Judit és több légiós. A vezetőedzői posztra pedig Bencze Tamást szerződtette a vezetőség.  A fiatal ambiciózus tréner irányításával a Volán remekelt a 2004/05-ös szezonban. A bajnokságban (6. hely), és a Magyar Kupában (4. hely) is története legjobb helyezését produkálta az egyesület. Emellett a nemzetközi porondon is bemutatkoztak a lányok. Az Európa Kupában magabiztosan jutottak tovább csoportjukból, ám az egyenes kieséses szakaszban a nagynevű Orenburg összesítésben sajnos 3 ponttal jobbnak bizonyult a sárga-kékeknél.   A 2005/2006-os idényben hajszálhíján bejutott a csapat a bajnokság legjobb 4 együttese közé, ám az 5. hely így is a klub történtének legjobb eredményét jelentette. A Magyar Kupában és az Európa Kupában azonban a sorsolás szeszélye folytán nem tudták megismételni a lányok az egy évvel ezelőtti menetelést. Az egyéni teljesítményeket nézve viszont dicsekedhet a klub, hiszen a csapat válogatott irányítóját Németh Bernadettet a bajnoki szezon legértékesebb játékosának választották.  Tavaly egy átalakult kerettel vágott neki a Zala Volán- ZTE a 2006/07-es bajnokságnak. A csapattól meghatározó játékosok távoztak: Heller Anita, Szőke Ildikó és a már említett Németh Bernadett.  Ám a helyükre érkezők közül az amerikai Mary Creamer, és a bolgár Lidya Milkova bebizonyította, hogy érdemes rájuk számítani, a gárda pedig ismét a 6. helyen zárt a bajnokság végén.  A női mezőnyben a Sopron és a Pécs külön kategóriát képvisel, mellettük jelentősen megerősödött a Szeged gárdája, és a BSE is komoly játékerőt képvisel. Azonban ha az egerszegi csapatot elkerülik a komolyabb sérülések, akkor a Zala Volán- ZTE idén is megismételheti a  tavalyi szereplését.

Hajrá Volán!

 
< Előző   Következő >

Keresés

Következő mérkőzés

Fotógaléria


Fórum hozzászólások

Statisztikák

Tagok: 40
Hírek: 588
Látogatók: 457702

Online felhasználók

Jelenleg 22 vendég online

Hírdetés

ztekosar.hu

ZTE kosár

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj